Néhány hónappal ezelőtt egy cikkünkben feltettük a kérdést az olvasóknak, hogy szoktak-e tapsolni, amikor leszáll a repülőgép, és ez ugyan nyilvánvalóan nem reprezentatív felmérés volt, de a válaszok alapján úgy tűnik, a többség nemhogy nem tapsol, hanem egyenesen kínosnak találja ezt a szokást. A Wizz Air 4500 utas és 150 légiutaskísérő bevonásával maga is végzett nemrég egy kutatást a témában.
A hozzájuk beérkezett válaszok alapján elmondható, hogy leginkább a kelet-közép-európai régióból induló nyaralójáratokon jellemző a taps. A magyar, a bolgár és a román piacon is az átlag, vagyis 45-48 százalék körül alakult a tapsolók aránya, míg a brit, svájci és a szerb utasoknál viszont alig éri el a 30 százalékot. Ennek háttérben az állhat, hogy a kontinens keleti feléről induló járatokon több a ritkán, vagy először repülő utas, akik körében a tapsolás a kutatás szerint sokkal gyakoribb.
Akik évente legfeljebb egyszer repülnek, azok 70 százaléka tapsol, az évente többször utazok körében már 59 százalékra esik a hajlandóság, akik pedig több mint tízszer repülnek, azoknak alig 40 százaléka tapsol a leszállást követően. Ők a saját bevallásuk szerint többnyire azért tapsolnak, mert megkönnyebbültek, hogy rendben megérkeztek, biztonságosan landoltak és szeretnék kifejezni elégedettségüket, elismerésüket a személyzet felé.
Az is régiófüggőnek bizonyult, hogy pontosan miért tapsolnak az utasok. Kelet-Közép-Európában a legtöbben, a válaszadók 38 százaléka a biztonságos landolást jelölte meg okként, Nyugat-Európában viszont ezt a motivációt csak a kutatásban résztvevők 31 százaléka választotta. A nyugat-európai utasok közül sokan inkább a személyzet munkájának elismeréseként csapják össze a tenyerüket (28 százalék) – ezt az indokot Kelet-Közép-Európában kevesebben, 23 százalék nevezte meg. A harmadik leggyakoribb ok a konformizmus volt: többen csak azért tapsolnak, mert sokan mások is ezt teszik – országoktól és térségektől függetlenül minden ötödik válaszadó nyilatkozott így.
Az adatokat részletesen vizsgálva az is kiderül, hogy összességében a megkérdezettek kicsivel több mint a fele, mintegy 55 százaléka köszöni meg a pilóta, illetve a személyzet munkáját tapsolással, és közülük is a legfiatalabb korosztályba tartozók, a 18-24 évesek a legaktívabbak: körükben a válaszadók 64 százaléka válaszolt úgy, hogy szokott tapsolni landolás után. Őket a 45-64 évesek (57 százalék), valamint a 35-44 évesek (54 százalék) követik a listán, vagyis nem állítható egyértelműen, hogy az életkor változása közvetlenül befolyásolná a tapsolási szokásokat.
A légiutas-kísérőkre kiterjesztett kutatás is alátámasztotta ezt az eredményt: szerintük is leginkább a konformitás áll a háttérben, ők is úgy tapasztalták, hogy rendkívüli események után gyakoribb a tapsolás. Ugyanakkor a tapasztalataik szerint a jelenség – vélhetően a repülés, mint utazási mód elterjedésével – visszaszorulóban van: közel kétharmaduk nyilatkozott úgy, hogy egyre kevésbé jellemző ez a tetszésnyilvánítási forma az utasok körében. Többségük úgy tapasztalja, hogy az utasok kevesebb, mint fele tapsol. A fedélzeten dolgozók az utasokkal szemben úgy tapasztalták, hogy elsősorban a román, albán és olasz nemzetiségűek körében népszerű ez a szokás.
„A taps a landolás után sokaknál egyfajta kollektív megkönnyebbülés, ami egyszerre fejezi ki a hála érzését és a kontroll visszanyerését egy olyan helyzet után, ahol más kezében volt az irányítás. A pszichénk imádja az apró rituálékat, főleg, ha azok biztonságérzetet és közösségi élményt is adnak – márpedig néha egy taps pont ilyen kis mikroünnep” – összegezte a jelenséget a Mélylevegő Projekt.
