#vadászat





150 év feljegyzéseit nézték át: a nők is vadásznak, és ez igencsak megkérdőjelez néhány dolgot
 

150 év feljegyzéseit nézték át: a nők is vadásznak, és ez igencsak megkérdőjelez néhány dolgot

Számoljunk le azzal a mítosszal, hogy férfi őseink vadásztak, miközben a párjuk otthon őrizte a tűzhely melegét – javasolják amerikai kutatók, miután áttekintették a világ táplálékkereső társadalmainak jellemzőit. A vizsgált társadalmak 80 százalékánál ugyanis azt találták, hogy a nők vadásznak, sőt 30 százalékuk kifejezetten nagyvadra. Bizonyos esetekben pedig a nagymamák voltak a legjobb vadászok.

HVG HVG









Magyar törpefalvak: Ahol még hallható a csend – az ország legkisebb, hatfős falujában jártunk
 

Magyar törpefalvak: Ahol még hallható a csend – az ország legkisebb, hatfős falujában jártunk

Debréte hivatalosan az ország legkisebb települése, 2021-ben még 7 bejelentett lakos élt itt, de azóta már eggyel csökkent a létszám. Van polgármestere és képviselő-testülete is, de nincs boltja, nincs kocsmája, iskolája. A festői borsodi falucska mára átalakult egyfajta vadászközponttá, vagy üdülőfaluvá – ez biztosítja a település túlélését.

Balla István-Túry Gergely Balla István-Túry Gergely