Ez az énekesnő lehet az új dollármilliárdos
Üzleti sikereinek és MDNA nevű világkörüli turnéjának köszönhetően egymilliárd dollár fölé kúszott Madonna vagyona – legalább is így becsüli több lap.
Üzleti sikereinek és MDNA nevű világkörüli turnéjának köszönhetően egymilliárd dollár fölé kúszott Madonna vagyona – legalább is így becsüli több lap.
Zár alá vette a Kapuvári Hús Zrt. bizonyos vagyontárgyait a Győri Városi Bíróság - erősítette meg a cég felszámolóbiztosa. Jendrolovics Pál Péter szerint nem a teljes vagyont érinti a döntés, a pontos értéket azonban nem közölte. A döntés ellen fellebbeznek, mert „ha így marad a helyzet, az kétségtelenül nem tesz jót a befektetői tárgyalások megindításának" – tette hozzá.
A privátbanki piac korlátozott növekedési potenciálja miatt az alacsony penetrációjú prémiumbanki piacon lehetnek nagy növekedési lehetőségek az elkövetkező években, nem véletlen, hogy a bankok is ezen a téren erősítenek. A bankok körében végzett felmérés szerint ez a prémium ügyfélkör jellemzően 5-50 millió forintos megtakarítással rendelkezik, a pénzintézetek számára a potenciálisan megszólítható kör több százezerre tehető.
Az amerikai Wal-Mart üzletlánc hat örökösének gazdagsága megfelel annak a vagyonnak, amellyel az Egyesült Államok lakosságának szegényebbik 41,5 százaléka együttesen rendelkezik.
A világ milliomosainak összesített vagyona tavaly csökkent és szám szerint az ázsiai milliomosok kerültek többségbe - írja a Capgemini és a Royal Bank of Canada tanulmánya.
Minden századik bécsi milliomos - derül ki egy befektetési tanácsadó cég kimutatásából. Majdnem tizennyolcezer bécsinek volt 2011 végén egymillió eurónál (körülbelül 300 millió forintnál) nagyobb vagyona a Valluga elemzése szerint. Ez az osztrák főváros lakosságának 1,03 százalékát teszi ki.
A tőzsdéken bekövetkezett árfolyamzuhanás dacára tavaly jelentősen gyarapodott a német magánszemélyek pénzbeli vagyona, amelynek értéke rekordot jelentő 4,715 billió euróra növekedett.
Összesen 330 millió eurónyi vagyont koboztak el az olasz hatóságok pénteken a "játékgépek királyaként" ismert férfitól, aki kalabriai maffia egyik feltételezett tagja, és tavaly 18 év börtönre ítélte a bíróság.
Összesen 2,6 millió és 8,3 millió dollárnyi vagyona van Barack Obama amerikai elnöknek, illetve feleségének, Michelle Obamának; bár ezzel jóval gazdagabbnak számítanak egy átlag amerikainál, meg sem közelítik Obama republikánus riválisának, a több mint 200 millió dolláros vagyonnal rendelkező Mitt Romney-nak az anyagi helyzetét - írta a Fehér Ház közleményére hivatkozva a The Guardian című brit lap internetes kiadása.
Tíz százalékkal apadt egy év alatt a legtehetősebb oroszok dollárban számított együttes vagyona. Kilencvenhatra csökkent a dollármilliárdosok száma, miközben idén először Aliser Uszmanov üzbegisztáni születésű acél- és telekommágnás vezeti a leggazdagabb oroszok listáját 18,1 milliárd dollárra hízott vagyonnal.
Az önkormányzatok leszűrték a megyei kórházak államosításának tanulságait, s még a városi kórházak elvétele előtti utolsó pillanatokban is igyekeznek kimenteni maguknak azt, amit csak tudnak - írja a Népszabadság.
Körülbelül százmillió dollárnyi adományhoz jutnak hozzá New York neves közintézményei egy ötéves jogi huzavona végén, amely szerdán zárult le a 2007-ban elhunyt Brooke Astor vagyonának megosztásáról. A kedvezményezettek között van a Metropolitan Múzeum, a New York-i közkönyvtár, a Carnegie Hall, a Central Park, a bronxi állatkert és a város közoktatási intézményei - jelentette be Eric Schneiderman, a város főügyésze szerda este.
Bírósághoz fordult Gábor Zsazsa lánya, mert attól tart, hogy a 95 éves díva kilencedik férje elherdálja a színésznő vagyonát. Francesca Hilton kedden egy Los Angeles-i bíróságnak benyújtott keresetében hivatalos személy kijelölését kezdeményezte, aki megvizsgálná anyja pénzügyeit.
A lemez- és filmkiadók „ősellensége”, Kim Dotcom letartóztatása után minden vagyonát, autóit, magánhelikoptereit és ingatlanait is lefoglalták.
Érdekképviseleti és szakmai szervezetek szerint semmilyen hatástanulmány nem támasztja alá a közoktatás államosításának szükségességét, hatékonyságát.
A Fidesz és a KDNP frakcióvezetői törvényjavaslatot nyújtottak be arról, hogy a Magyar Szocialista Párt az MSZMP jogutódjaként osztozik elődje minden bűnében. Felidézzük az állampárt átalakulásának pillanatait. A jogfolytonosság vitathatatlan, ahogy az is, hogy a metamorfózis felemás megoldásában kulcsszerepe volt a pártvagyon átmentésének. Az viszont jól látható, az igazságétel ügyében a Fideszt nem a történelmi tisztázás, hanem kisstílű hatalmi érdekei vezetik.
Az első félévben 650 millió forint adót fizettek be a hazatérő offshore-vagyonok után, vagyis hat és fél milliárd forintnyi vagyont hoztak haza – tudta meg az MR1-Kossuth Rádió.
A kettős adóztatás legfőbb problémáiról.Honyek Péter, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal adószakmai szóvivője beszél.
A Mol 21,2 százalékának megvásárlására fordított pénzt a kormány nem szórta, nem pazarolta el, hanem visszaszerzett vele egy nagyon komoly vagyonelemet - mondta Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter szerdán Budapesten sajtótájékoztatón a nyilvánosság előtt megjelent kritikákra válaszolva.
Életét vesztette egy kormányellenes tüntetés egyik résztvevője hétfőn Jemenben, Áden városában; kórházi források szerint a biztonsági erők lőtték le a férfit. Ezzel tizenkettőre emelkedett az öt napja tartó utcai tiltakozások halálos áldozatainak száma a dél-jemeni kikötővárosban. A tüntetők autógumikból barikádot emeltek, és meggyújtották.