#választás 2026

Tápai Szabina konzultációjától Aurelio lakáshitelábrándjáig – influenszerekből épül elit alakulat Orbán mögött

Nem sokkal azelőtt, hogy a Google és a Meta elkezdte kitiltani felületeiről a politikai hirdetéseket, érdekes jelenség tűnt fel: a TikTokon hirtelen olyan magyar influenszerek is nekiláttak a kormány narratívájába illeszkedő tartalmakat készíteni, akik eddig kerülték a politikát. Szeptember végén az infuenszerek mellett az Orbán-rezsim reklámköltései is felpörögtek, nagyot hajrázott a kormány még a politikai hirdetések kitiltása előtti utolsó pillanatokban.




Lovas Rozi: Borzasztó kampányidőszak elején vagyunk. Mi történik velünk?

„Nem vesszük át a közéletet, a szakmánkat, az egész országot uraló félelemkeltést” – mondja a 39 éves színésznő társulatáról, a Loupe-ról. Lovas Rozi önmagát alapvetően szemérmes, zárkózott embernek tartja, és azt mondja, „működik benne egy receptor, ami monitorozza a kamut”. Miért vállalkozott a kiállásra a társulat által szervezett tömegtünetésen? Mi lesz a folytatás? Hogyan működik köztük a dinamika színházi rendező férjével, aki ugyancsak a Loupe tagja? HVG-Portré.




Nehogy a románok után „Magyar Péter is elvegye Erdélyt” – beválik Orbán nótapolitikája a határon túl?

Idén is félárú buszutakkal toborozzák az erdélyieket Orbánék október 23-ai erődemonstrációjára, de ez most nehezebben indult, mint szokott. Hogyan mozgósít a Fidesz Erdélyben a 2026-os választásra? Mit emlegetnek „romániai magyar Megafonként”, és mennyire népszerű? Mi utal arra, hogy Semjén Zsoltot hátrébb léptették Erdélyben?




Baljós árnyak Varga Judit körül, ami miatt visszahívása és kampánybevetése súlyos kockázat a Fidesznek

Elterelésnek sem rossz Varga Judit visszahívásának kísérlete, de ha komolyan gondolja a Fidesz, hogy reaktiválja és beveti a kampányban a volt igazságügyi minisztert, azzal lehet, hogy többet árt magának, mint reményei szerint Magyar Péternek és pártjának. Varga nevéhez ugyanis több botrány is kapcsolódik – a kegyelmi ügy ezek közül csak az egyik.


Rékassy Balázs: A kormány maradi, kommunista hozzáállása az egészségügy egyik rákfenéje

Ártalmas az a hozzáállás, miszerint egy orvos fizetését pusztán az határozza meg, hány éve dolgozik – mondja Rékassy Balázs orvos, egészségügyi szakmenedzser, aki szerint Takács Péter jó szakember, de online politikai kommunikátorként csak ront a rendszeren – a bocsánat kifejezés pedig kiveszett a kormány szótárából. Mit gondol a Tisza egészségügyi kampányáról, mi az értelme a CT-államosításnak, és hogyan igyekeznek kiegyenesíteni a fővárosi betegutakat?


Aligha kérdés Varga Judit bevetése a kampányban, a Fidesznél a Tisza-szavazók akár 2-3 százalékos lemorzsolódását várják

Az egyre konkrétabb célozgatások után aligha kérdés, hogy a Fidesz reaktiválja és beveti a választási kampányba a kegyelembotrány miatt visszavonult Varga Juditot. A kormány(párt) politikai agendájára rálátó forrásaink az időzítés fontosságáról beszéltek, és arról, hogy a Fidesznél a Tisza-szavazók erodálódását remélik a „politikai Mónika-show”-tól.






Velkey György László kabinetfőnök a HVG-nek: Magyar Péter tavaly március 15-i rendezvényén már éreztem, hogy rám is szükség lehet

Családi háttere nem erre predesztinálta, de fél éve már a Tisza Pártot segíti szakpolitikai kérdésekben Velkey György László. Magyar Péter újdonsült kabinetfőnöke feleségével együtt állását is otthagyta ennek érdekében, szerinte nincs nemesebb feladat, mint amit vállalt. „Patetikusan szólva: úgy érzem, azért tanultam meg járni és beszélni, hogy ezt a munkát elvégezzem.” HVG-portré.




Újra vonuló, „cigánybűnözést” kiáltó radikálisok és rettegő romák: kinek jöhet jól ez a jövő évi választások előtt?

Roma családok zárkóztak be otthonaikba Szolnokon a közelmúltban, amikor a Mi Hazánk Mozgalom és hozzá kötődő szélsőségesek tüntettek a városban. A demonstrálók azt hirdették, hogy „igenis van cigánybűnözés!” és „vérségi alapon szerveződő hordákról” is szóltak. A demonstráció után politikai elemzőkkel kerestünk válaszokat többek között arra, hogy vajon kiknek ártanak a félelmet ébresztő tüntetések, és kiknek áll érdekében megrendezni azokat.