Bulgária: hat év börtön járhat szavazatvásárlásért
Megszigorította a szavazatvásárlásért járó büntetést csütörtökön a bolgár parlament.
Megszigorította a szavazatvásárlásért járó büntetést csütörtökön a bolgár parlament.
MTI
Leköszönő kormányfőnk (és pártja) tucatnyi emberből csinált balekjelöltet, hogy a végén kirántsa a cilinderből Bajnai Gordont. Eme folyamat az önmagába visszatérő politikai Möbius-szalag, amely Gyurcsány Ferenctől indul, és oda is kanyarodik vissza. Túladagolt küldetéstudattal megáldott (megvert?) emberünknek Bajnai lényegében az önátmentés trójai falova. Mely ama célt szolgálja, hogy ismét ő, mármint Gyurcsány lehessen az örök túlélő.
unknown
Két ember meghalt és több tucatnyian megsebesültek vasárnap Törökország délkeleti részében a helyhatósági választások idején, a rivális politikai csoportok között kirobbant összetűzésekben - jelentette az Anatolia török hírügynökség.
MTI
Lerövidítené az országgyűlési választások kiírásának törvényi határidejét a Fidesz és a KDNP, hogy mindenképpen a júniusi európai parlamenti választással egy időben lehessen megtartani egy előre hozott parlamenti voksolást - jelentette be Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője és Semjén Zsolt, a KDNP elnöke
MTI
Az idő pénz – ez Magyarország esetében hatványozottan érvényes. Nincs idő a további trükkökre, politikai légtornász-mutatványokra. A „szakértői kormány”, amelynek vezetőjét gyakorlatilag Gyurcsány jelölné ki, ilyen időhúzásnak tűnik. A válságkezelés nem egy poszt-gyurcsányi kormány kinevezését, hanem a választások haladéktalan kiírását, széles társadalmi támogatottságra támaszkodó kormány megalakítását tenné szükségessé.
unknown
Az ősszel esedékes kongresszusi választások négy hónappal való előrehozatalára tett javaslatot pénteken Cristina Fernández argentin elnök.
MTI
Szétválasztaná az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium (IRM) a Legfelsőbb Bíróság elnökének és az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) vezetőjének posztját, ez utóbbit egyszerű többséggel választaná az Országgyűlés, hatásköre viszont kiterjedne a Legfelsőbb Bíróságra is - közölte az egyik parlamenti párt frakciója. A Fidesz addig nem vesz részt a bírósági szervezet átalakításában, amíg nem választják meg az LB új elnökét.
MTI
Nem választotta meg a Legfelsőbb Bíróság elnökévé az Országgyűlés Havasiné Orbán Máriát.
MTI
Noha a phenjani törvényhozás lényegében pecsétnyomó gépezetként működik, a szavazás ráadásul formalitás abból a szempontból, hogy szavazókörönként egy - az állampárt által kiválasztott - jelölt indul, külföldi megfigyelők ezúttal odafigyelnek a voksolásra, mert burkolt jelek utalhatnak majd arra, Kim Dzsong Il kit szán utódának.
MTI
Maradna a status quo, fontolva haladva csak apró változásokat vezetnének be, némileg csökkennének az aránytalanságok és hatvanhét fővel csökkenne az Országgyűlés létszáma. Ez áll a Karácsony Gergely szociológus tollából tollából kipattant, a választójogi törvény megreformálását célzó, Kicsitmondás? című, a HVG március 7-ei számában olvasható nagydolgozatban, amelynek apropóján kerekasztal-beszélgetést tartott a HVG és a Medián.
unknown
Haider utolsó győzelme, avagy pártja, a BZÖ képes a vezér halálát önállóan túlélni? Ezek a kérdések foglalkoztatják a politikai elemzőket a vasárnapi karintiai helyhatósági választások után.
unknown
Jelentős fölénnyel nyerte az oroszországi helyhatósági választásokat a Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnök vezette Egységes Oroszország párt - közölte hétfőn az orosz központi választási bizottság.
MTI
Az afgán elnökválasztás augusztusi megtartása mellett foglalt állást az Egyesült Államok, jóllehet az ázsiai ország államfője szombaton a voksolás előbbre hozását szorgalmazta.
MTI
Időközi polgármester-választást tartanak ma a Pest megyei Péteriben, a Komárom-Esztergom megyei Szomódon pedig polgármestert és képviselő testületet is választanak.
MTI
Oroszországban vasárnap, a Választások Napján 3198 választást tartanak: a regionális parlamentek és a városi önkormányzatok mintegy 20 ezer képviselői helyéért több mint 40 ezer jelölt indult, s rájuk összesen csaknem 21 millió szavazó adhatja le voksát.
MTI
A törvénytelen internetes szerencsejátékot korlátozó törvény (UIGEA - Unlawful Internet Gambling Enforcement Act) ratifikálása óta az online póker, mint szerencsejáték az életben maradásért küzd az Egyesült Államokban.
hvg.hu
Toller László helyébe Pécsett május 10-én polgármestert és – a hármas számú választókörzetben – országgyűlési képviselőt választanak. A polgármesteri tisztségért versengők közül biztos Páva Zsolt (Fidesz) indulása. Az MSZP valószínűleg Szili Katalint indítja, de indulhat független jelöltként az ugyancsak szocialista Juhász István is. Az esélyekről Bókay Endrét, Pécs egyik szocialista országgyűlési képviselőjét kérdeztük. A másik oldalról Páva Zsolt nyilatkozott, elismervén, hogy Szili Katalin, egykori iskolatársa „nehéz, de korrekt ellenfélnek” ígérkezik.
unknown
Az ország - felőlem nézve, vagyis baloldali-liberális szemmel - lényegesen jobban járna, ha a 2009-es európai választásokkal egy időben megtartanánk az előrehozott parlamenti választásokat is. Ily módon a Fidesznek, illetve Orbán Viktornak volna módja kipróbálni magát akkor is, ha éppen nem szanált gazdaságot és tele kasszát vesz át, hanem egy csomó problémát.
Babarczy Eszter
Korántsem nyugszik még sziklaszilárd alapokon a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) által nyélbe ütött megegyezés - vélekedett az erdélyi Krónika.
MTI
Cipi Livni külügyminiszter jobbközép Kadima pártja győzött a keddi izraeli parlamenti választásokon, egy képviselői hellyel többet szerzett vetélytársánál, a Benjámin Netanjahu vezette jobboldali Likudnál - közölte csütörtökön a választási bizottság.
MTI