Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#vandál

hvg.hu Kult

Leszakították a Hofi-szobor fejét

Alig néhány héttel a művész halálának 15. évfordulója után eltűnt a Mikroszkóp Színpad előtt álló Hofi Géza-szobor feje. Szerencsére megvan.

hvg.hu Itthon

Hét éve kész, de egy utas sem használhatta még a pilisi lifteket

A pilisi vasútállomás felújításakor lifteket építettek be a peronokhoz, de sosem működtek. Évekig nem kaptak ugyanis használatbavételi engedélyt. Utóbbi most már megvan, időközben azonban vandálok tették tönkre a felvonókat – számolt be a 444.hu alapján az RTL Híradó.

hvg.hu Bűnügy

Unatkozó tinik verték szét egy debreceni bölcsőde játékait

Legalább félmillió forintos kár keletkezett Debrecenben a Honvédi utcai bölcsődében, ahol október vége óta többször is megrongálták az udvari játékokat. Hétfőn kora este két 14 éves tinédzser tört-zúzott az udvaron, mindkettőjüket elkapták.

hvg.hu Shake

Videóra vették azt a vandált, aki szétverte az ártatlan stoppos robotot

Az ember azt hinné, hogy részeg kamaszok tesznek ilyesmit virtusból: találnak egy mosolygós robotot (amely csupa jó szándékú ember segítségével keresztül-kasul beutazta már Észak-Amerikát), jól szétverik és kitépik kezét-lábát. De nem: kiderült, hogy egyetlen frusztrált kis focidrukker látszólag józanul élte ki gonosz ösztöneit a stoppos roboton egy néptelen philadelphiai utcán.

MTI Shake

Vandálok verték szét a stoppoló robotot

Beteljesült a népszerű stoppos robot sorsa: az amerikai körutazásra indult gyereknagyságú, egyszerű társalgásra képes robotot vandálok tették tönkre Philadelphiában.

hvg.hu Itthon

Videó: újabb buszt rongáltak meg vandálok Budapesten

Az utastérben lévő üvegtörő kalapáccsal törték ki egy új busz oldalsó ablakát fiatal vandálok január 30-án Kőbányán. A járművön volt kamera, és felvette a rongálást. A rendőrök már keresik a felvételen látható férfiakat.

hvg.hu Bűnügy

Huligánok verték szét a 2-es metrót

Egy buszt és egy metrókocsit megrongáltak hétvégén Budapesten. Szombat este a 2-es metró egyik kocsiját huligánok verték szét, de a kilencfős bandát elkapták. Csepelen egy 35-ös busz utasterét firkálta össze egy fiatalember, de ő kiugrott az ablakon és elmenekült.

1 2
Az Egyesült Államok felfüggeszti a kiberhadműveleteit Oroszországgal szemben

Az Egyesült Államok felfüggeszti a kiberhadműveleteit Oroszországgal szemben

Mutatunk pár trükköt: gyorsabban írhat majd az iPhone-ján

Mutatunk pár trükköt: gyorsabban írhat majd az iPhone-ján

Európában az 1548 lóerős csúcs Xiaomi: Ultra mobillal fotóztuk körbe az Ultra autót

Európában az 1548 lóerős csúcs Xiaomi: Ultra mobillal fotóztuk körbe az Ultra autót

Al Di Meola újfent arra kéri Orbánt: ne álljon Trump mellé

Al Di Meola újfent arra kéri Orbánt: ne álljon Trump mellé

Az SPD szerezte a legtöbb szavazatot a hamburgi tartományi választásokon

Az SPD szerezte a legtöbb szavazatot a hamburgi tartományi választásokon

Von der Leyen mentőövet dob az autógyártóknak: megúszhatják a százmillió eurós kibocsátási bírságokat

Von der Leyen mentőövet dob az autógyártóknak: megúszhatják a százmillió eurós kibocsátási bírságokat

A Saturday Night Live újrajátszotta a Trump-Zelenszkij sajtótájékoztatót, és még katasztrofálisabb lett, mint az eredeti

A Saturday Night Live újrajátszotta a Trump-Zelenszkij sajtótájékoztatót, és még katasztrofálisabb lett, mint az eredeti

Telelés közben vettek videóra egy denevért a Királyréten

Telelés közben vettek videóra egy denevért a Királyréten

A dühös Mad Max és a cuki Táncoló talpak mögött is az épp 80 éves George Miller áll

A dühös Mad Max és a cuki Táncoló talpak mögött is az épp 80 éves George Miller áll

A címlapról ajánljuk