Kocsmakvízzel készült a Géniuszra a tízmilliót elnyerő játékos
Lang Péter tíz párbaj után lett győztes az ATV műsorában, pedig ez volt élete első televíziós kvízműsora.
Lang Péter tíz párbaj után lett győztes az ATV műsorában, pedig ez volt élete első televíziós kvízműsora.
A 24 órás vetélkedőjét félti a szolnoki önkormányzat.
Vass Réka, a főzőshow most kiesett versenyzője egy pubban beszélgetett a miniszterelnökkel.
Prokopp Dóra utódja pedig egy szépségversenyekről is ismert modell lesz.
Játék a betűkkel, Lehet egy kérdéssel több?, Elmebajnokság, Kérdezzǃ Felelek – néhány televíziós vetélkedő, ami előtt a 70-80-as években szó szerint egy fél ország ült. A villamosmérnök végzettségű, jégkorong-válogatott játékosból az ország kvízmesterré avanzsált Egri János szerint bár a televíziók szerepe megváltozott, ma is volna igény hagyományos műveltségi vetélkedőkre. Szerinte elképzelhetetlen lett volna olyan csalás ezeken, mint amit a Kvíz című HBO-sorozat bemutat. Az egykori tévést ma is megismerik az utcán, és mind a mai napig elhangzik az „átnyújtok egy hangszórót” ikonikussá vált mondata a környezetében. Kifejezetten aktív a 84. évében is, teniszezik, jégkorongozik, továbbá ismert műgyűjtő: ebben az emberi kapcsolatokat értékeli leginkább. Interjú.
Egyetlen játékos nyert Magyarországon fődíjat a klasszikus Legyen Ön is milliomos!-ban, ő pedig úgy látja, borzasztó egyszerű felkészülni egy műveltségi vetélkedőre, és a titkot is elárulja. A ma már nyugdíjas köztisztviselőt, Cserey Gábort kérdeztük, mit csinált a nyereménnyel, miért fontos a lexikális tudás, és hogy csalt-e az angol kollégája, akit a bíróság ítélt el, miután elvitte az ottani kvíz főnyereményét.
Ha nem dobják el a fiatalok a multikultit a hazafias vetélkedő hatására, akkor már tényleg nem tudjuk, mire lehet szükségük.
Pedig eredetileg úgy volt, hogy Stohl András lesz a műsorvezető.
Készíts interjút egy migránssal arról, miért jó letelepedési kötvényt vásárolnia, ha Magyarországra akar jönni! – ilyen erősen átpolitizált feladatokat is kaptak gyerekek egy hétvégi műveltségi vetélkedőn. De a 10-18 éves versenyzőknek Mészáros Lőrinc bőrébe is bele kellett bújni, hogy amellett érveljenek, miért sikeresebbek az üzletben a Facebook-alapító Zuckerbergnél. Az egyik részvevő csapat kiakadt, ezért a zsűri törölte a leginkább politikai kérdést, amit a vetélkedő szervezője azzal indokolt, hogy a csapból is ez folyik manapság, így kisebbeknek is tudni kell.
Gundel Takács Gábor szerint túl késői időpontban került adásba a vetélkedő.
A 22 éves Barnóczki Regina nyerte a Linde Targonca Kupa női mezőnyének versenyét. A férfiak közül Juhász Imre lett a legjobb. Ma Magyarországon átlagosan kétszáz férfi targoncavezetőre esik öt női. Ez volt az arány az idei versenyen is, amit a hvg.hu is megnézett.
Januárban indul majd a vetélkedő, jelentkezni már most lehet.
Az amerikai formátumra épülő műsorba olyan párosok jelentkezését várják, akik nagyon jól ismerik egymást.
A bulvárlap szerint az utolsó percben visszalépett Gundel Takács Gábor, így nem ő lesz a TV2-n újjáéledő vetélkedő műsorvezetője.
Andy Vajna tévéje tárgyal a népszerű tévéssel, egy régi vetélkedőt szeretnének vele újraéleszteni – értesült a Bors.
A Bors szerint két jelölt is volt Gundel Takács Gábor helyére, végül a Telesport egykori arcát választották.
Szorít az idő, új műsorvezetőt kell találnia a köztévének Gundel Takács Gábor felmondása után a Maradj talpon című vetélkedőhöz. A Bors szerint két embert hívtak be eddig próbafelvételre.
Sok trükköt bevetettek, hogy a jogtulajdonosnak ne tűnjön fel az átverés, pedig olyan is volt, hogy az Egyesült Államokból Budapestre jöttek ellenőrzésre.
Az Acoustic Planet nyerte A Dal 2019 első elődöntőjét szombaton. A zsűri döntésével még Petruska és Vavra Bence, a tévénézők szavazataival a The Middletonz jutott tovább a döntőbe.