Mennyi alkoholt fogyaszthat egy sofőr? A válasz nem olyan egyszerű
Alapvetés, hogy a kormány mögé mindig csak teljesen józanul ajánlott beülni, de vannak olyan országok, ahol a hazainál elnézőbbek a hatóságok.
Alapvetés, hogy a kormány mögé mindig csak teljesen józanul ajánlott beülni, de vannak olyan országok, ahol a hazainál elnézőbbek a hatóságok.
Ezerháromszáz kilométert vezetett egyedül egy 12 éves fiú Ausztráliában. A rendőrök vasárnap kapcsolták le, mert az autó egyik lökhárítója leszakadt.
A valóban innovatív szervezetekben az emberek gyakran semmibe veszik a parancsokat - vallja Robert Sutton amerikai menedzsmentprofesszor. És ez nem feltétlenül baj.
A buszos közlekedés szabályai szigorúak, és ennek elvileg garantálnia kell a kockázatok minimalizálását.
A Blikk szerint a Budapesti Operettszínház művésze az autópályán lett rosszul, amikor Szegedről Budapestre tartottak a feleségével. Néhány napig kórházban volt, de még szenteste előtt hazaengedték.
A fizetések mellett nagyon felértékelődött, hogy milyen vasat raknak a szállítmányozó cégek a sofőrök alá. A Scania új, királykategóriás kamionja leginkább olyan, mint egy guruló mini hotelszoba, miközben technológiai szempontból is ultramodern.
Nyilvánosan kiállt a nők autóvezetéshez való joga mellett Al-Valíd bin Talál szaúdi herceg. A rendkívül konzervatív, vahhábita királyságban a nők jelenleg nem vezethetnek.
Meg sem próbált segíteni a sérülteknek.
Bíróság elé kell állnia egy nőnek Spanyolországban, egyebek mellett azért, mert vezetés közben szoptatta gyerekét – írta a spanyol sajtó szerdán.
Hullaházi gyakorlatra kell menniük Thaiföldön az ittas vezetésen kapott autósoknak – az országot vezető katonai kormányzat így próbál javítani a közlekedés biztonságán.
A szolgáló vezetés első hallásra összeegyeztethetetlennek tűnik, pedig korántsem az, nem véletlen, hogy a világ egyik legjobb tisztképző intézményének mottója. Egy új könyv és a hozzá kapcsolódó előadás elmondja, hogyan tudjuk e filozófiát az üzleti életben vagy a mindennapok során sikerrel alkalmazni.
Az éjszakai műszak után volán mögé ülők nagyobb valószínűséggel szenvednek autóbalesetet amerikai kutatók szerint.
A Volvo látványos reklámot készített, hogy új dömperjének szívósságát hangsúlyozza.
Villantsuk fel a féklámpát és lassítsunk, ha ködös útszakaszhoz érünk – tanácsolta az autósoknak a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság.
Egy izraeli kutatás szerint vagy ne hallgassunk zenét vezetés közben, vagy ha ezt nem bírjuk ki, akkor legalább ne bulikba illő számok szóljanak ilyenkor. Utóbbi még ajánlott is.
Csökkentette bruttó 3 forinttal a 95-ös benzin és 4 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt.
A mátészalkai műhelybe roncsvágó segítségével jutottak be a tűzoltók, a lángokat fél órán belül sikerült megfékezni. A tűzben nem sérült meg senki, de az anyagi kár jelentős.
A fokozott vadveszély miatt azokon az útszakaszokon is lassabban, figyelmesebben kell közlekedni, ahol a veszélyt nem jelzi külön közlekedési tábla - figyelmeztet az Országos Mentőszolgálat.