Új hibrid fegyvert fejlesztettek ki az ukránok, és már ki is próbálták
A Paljanicja névre keresztelt fegyvert a rakéta és a drón keresztezésével alkották meg.
A Paljanicja névre keresztelt fegyvert a rakéta és a drón keresztezésével alkották meg.
hvg.hu
Az iráni támogatású libanoni terrorszervezet több mint 300 rakétát lőtt ki vasárnap hajnalban, de izraeli jelentések szerint mindet elfogták.
hvg.hu
„Túl kevés, túl későn” – mondta a háborús kabinetből korábban kiszállt nyugalmazott tábornok, Beni Ganc.
hvg.hu
A kurszki ukrán betörés is mutatja, hogy az orosz elnök sebezhető. Németországnak kell pénzt adnia Ukrajna megmentéséhez. Az autokráciák egyre erősödő tengelye jelenti a következő kihívást a Nyugat számára. Nemzetközi lapszemle.
hvg360
Fordulatot jelzett az európai parlamenti választás Európában, a fiatalok minden eddiginél nagyobb számban álltak a szélsőjobboldali pártok mögé. A magyarázat összetett.
Mátrai Anna
Nagyszabású fogolycserét hajtottak végre szombaton, 115-115 orosz, illetve ukrán katona térhet haza börtönéből.
HVG
A dél-kínai-tengeri Spratly-szigetcsoport fölött járőröző Fülöp-szigeteki repülőgépre jelzőrakétákat lőttek a kínai hadsereg által megszállt egyik szigetről. Az eset még csütörtökön történ, amiről szombaton számoltak be Fülöp-szigeteki kormányzati illetékesek.
MTI
Gettókölyökből híres rapper, majd popkulturális ezermester lett Snoop Dogg, aki az NBC „boldogságnagykövete” volt az olimpián.
Két autót gyújtottak fel a Montpellier melletti La Grande-Motte üdülővárosban található Beth Yaacov zsinagóga előtt. Az egyik járműben egy gázpalack volt elrejtve.
hvg.hu
A szombati rendőrségi sajtótájékoztatón elhangzott, hogy több helyszínen is tartanak házkutatásokat. Egy embert őrizetbe vettek, az Iszlám Állam "magára vállalta" a támadást.
hvg.hu
Az izraeli légierő "precíziós csapással" megölte a Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet egyik magas rangú fegyverszakértőjét a Gázai övezetben - számolt be az izraeli hadsereg (IDF) sajtószolgálata.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Sajtótájékoztatón mondtak el az olasz hatóságok mindent, amit a luxusjacht tragédiájáról eddig tudni lehet. Megerősítették, hogy a hajón tartózkodó 22 emberből csak 15-en élték túl a balesetet, és hogy nyomozást indítottak az ügyben. Ez még nagyon korai szakaszban van, és nem zárnak ki semmit.
hvg.hu
A Facebookot is tulajdonló Meta bejelentése szerint egy iráni hackercsoport megpróbálta feltörni a Joe Biden amerikai elnökhöz és a Donald Trump volt elnökhöz közel álló egyes tisztviselők és személyek WhatsApp-fiókját.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Kína 38 repülőgéppel és 12 hajóval közelítette meg Tajvant az elmúlt 24 órában - közölte szombaton a tajvani védelmi minisztérium.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Öt súlyos sérültje van a támadásnak, a gyanúsított indítéka ismeretlen.
MTI
Legalább három ember meghalt egy késes támadásban a nyugat-németországi Solingen városában. Kilencen életveszélyes sérüléseket szenvedtek.
125 millió dollár értékű szállítmányt kap Kijev.
MTI
Ragaszkodik hozzá, hogy ez nem visszalépés.
hvg.hu
A leghevesebb harcok ismét a Donyeck megyei Pokrovszk környékén voltak, ahol az orosz erők megpróbálták megerősíteni és kiterjeszteni előző napi területnyereségüket. Az elmúlt napban az ukrán védőket húsz támadás érte a térségben.
MTI
Az elkövetők Tadzsikisztánból és Üzbegisztánból származtak, hármójukat kábítószer-csempészetért ítélték el.
MTI