Macron is támogatja a finnek döntését a NATO-csatlakozásról
A finn államfő szerint Putyin magának köszönheti Helsinki lépését.
A finn államfő szerint Putyin magának köszönheti Helsinki lépését.
hvg.hu
A finn csatlakozás hírére az oroszok fenyegetőzéssel reagáltak, Medvegyev volt államfő még atomháborút is emlegetett.
hvg.hu
A hajót korábban egy libanoni és egy egyiptomi kikötőből is visszafordították.
hvg.hu
Letöltendő börtönbüntetést kapott a 65 halálos áldozatot követelő diszkótragédia miatt többek között az a személy is, aki az ellene zajló per ellenére azóta az egyik bukaresti kerület polgármestere lett.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Dmitrij Peszkov a Kreml szóvivője és az orosz külügyminisztérium is arányos válaszlépésekről beszélt.
hvg.hu
A nacionalista párt észak-írországi győzelme után is maradt a status quo, bénító politikai problémának a Brexit-protokoll, amely még azt is kétségessé teszi, hogy meg tud alakulni az új kormány.
Nagy Gábor
A háború kezdetéhez képest Moszkva és a Nyugat tervei is módosultak, ez pedig a válság elmélyülését hozhatja – figyelmeztet véleménycikkében a New York Times rendszeres vendégszerzője, Tom Stevenson.
hvg360
A pandémia idején is lövik a rakétákat a tengerbe.
hvg.hu
A volt orosz állam- és kormányfő azt üzente a Nyugatnak: „ne fulladjon meg a saját nyálától a ruszofób rohamai közben”.
hvg.hu
Egy autókereskedésbe tört be öt orosz katona. A tulajdonost és a biztonsági őrt lelőtték, miután megmotozták őket.
hvg.hu
Az Európai Bizottság elnöke szerint nem csak Ukrajna vagy Európa jövője forog kockán az oroszok miatt.
MTI
Már a görögök is ellenzik az olajimport teljes leállítását, de más okból, mint a magyar kormány. A orosz gázt szállító vezeték lezárásával Ukrajna legfőbb európai szövetségeseinek okoz gondot. Válogatás a világlapok írásaiból.
hvg360
A finn államfő és a miniszterelnök közös nyilatkozatban jelentették be a döntést. Korábban erre az esetre Moszkva "komoly következményekkel" fenyegetett.
hvg.hu
Oroszország közvetlen veszélyt jelent a világrendre, állítja az Európai Bizottság elnöke, orosz katonák fegyvertelen civileket lőttek hátba, Finnország NATO-csatlakozási szándékát Moszkva atomháborút emlegetve bírálta. Hetvennyolcadik napja tart az orosz-ukrán háború. Kövesse a legfontosabb eseményeit itt!
hvg.hu
Hollandiában egy drogkereskedelemmel foglakozó bűnszervezethez tartozó 11 férfi kapott szerdán börtönbüntetést. Többek között azért, mert bandatársaik megkínzására készültek.
MTI
Loyd Austin szerint mindenre felkészültek, de az orosz elnök szerinte nem akar belekeveredni egy ilyen éles szituációba.
hvg.hu
A lengyelektől bocsánatkérést vártak, mert az orosz nagykövetet leöntötték vörös festékkel Varsóban. Mindeközben valakik leöntötték Lengyelország moszkvai nagykövetségét, stílszerűen vörös festékkel.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Soha nem látott képek kerültek ki az acélművet védő katonák mindennapjairól.
hvg.hu
Egyelőre egyáltalán nem látszik esély béketárgyalásokra, de ezután is szükség lesz a humanitárius folyosók biztosítására, és fontos a nemzetközi élelmiszer-biztonság kérdése is – mondta António Guterres Bécsben.
MTI
Azonban a légitársaságok, az indulási és célországok szabályai a központi szabályozástól eltérhetnek.
hvg.hu