Jámbor András oligarchákat sejt a Mini-Dubaj mögött, parlamenti vizsgálóbizottságot akar
A független képviselő szerint ha a Fidesznek nincs takargatnivalója, akkor megszavazzák a bizottság felállítását.
A független képviselő szerint ha a Fidesznek nincs takargatnivalója, akkor megszavazzák a bizottság felállítását.
Az Iron Swim vezetője azt állítja, hogy már áprilisban tájékoztatták az úszószövetséget a helyzetről. Szerinte helytelen, hogy még mindig a Gyárfás Tamás/Széchy Tamás-érából maradt vezetők irányítják a magyar úszósportot.
Sajtóértesülések szerint az illető még bő négy hónappal azután is az Iron Swimnél állt alkalmazásban, hogy írásbeli munkáltatói figyelmeztetést kapott a viselkedése miatt.
A bizottságnak április végéig kell előterjesztenie zárójelentését az ENSZ főtitkárának.
A most már hivatalosan is ma született bárányhoz hasonlóan ártatlan Vidnyánszky Attila olyan interjút adott a szerencsésen lezárult vizsgálatról a Nemzeti Színházban, amilyet a legelvetemültebb rosszakarói sem tudtak volna kitalálni. Vélemény.
A francia szélsőjobboldali politikus állítása szerint nem tudta, hogy a kampányát hitelező orosz bank igazgatója közeli kapcsolatot ápol az orosz állammal.
Másodszor sem ment át az ellenzéki kezdeményezés.
Két napig Budapesten vizsgálódott az Európai Parlament Pegasus-bizottsága, de a kormány tagjai nem voltak hajlandók találkozni velük. Varga Judit vádaskodásait a küldöttség vezetője összeesküvés-elméletként jellemezte és úgy vélte, azok többet mondanak el a miniszterről és a tisztelet hiányáról, mint róluk.
Parlamenti vizsgálóbizottságot hozna létre a Völner-Schadl-ügyben a DK, de egyedül ehhez kevés. Ha az ellenzék össze is fog, kudarcba fulladhat az ügy. Éppúgy, mint egy éve egy hasonló közös ötlet, amit a kormánypárti többség elgáncsolt, ráadásul most a politikai mellett jogi indoka is lenne erre.
A budapesti 3-as metrókocsik felújításának körülményeit vizsgáló bizottság szerint már 2013-ban eldőlt, hogy a régi szovjet kocsikat újítsák fel újak vásárlása helyett. A korábban a bizottság elnöke által emlegetett orosz lobbiszálra viszont nem bukkantak rá.
A főpolgármester szerint a 3-as metrókocsik beszerzéséről szóló fővárosi jelentés alátámasztja majd, hogy az orosz szerelvények megvásárlása a kormány által diktált, és a korábbi városvezetés által kényszerűségből elfogadott, rossz megoldás volt.
A momentumos Havasi Gábor lapunknak arról beszélt, hogy a fővárosi jelentés az M3-as metró felújításáról már 90 százalékban kész van, hamarosan be is mutatják.
Nyolcrészes, profi tévésorozatot láthattak, akik követték a Capitolium 2021-es ostromát vizsgáló képviselőházi bizottság meghallgatásait. A demokraták puccskísérletről, Donald Trump és a republikánusok boszorkányüldözésről beszélnek, az ítélet a választópolgárok kezében lesz.
Rónai Sándor szerint az összes visszaélést ki akarják vizsgálni, ami a kémszoftverhez kötődik.
Az úszó december végén a nyilvánosság előtt vádolta meg az apját bántalmazással és szexuális zaklatással.
Kunhalmi Ágnes kizártnak tartja, hogy Varga Judit ne tudott volna az államtitkára ügyeiről.
Közzétette munkája eredményét a bizottság.
A főpolgármester bizottságot állítana fel annak kivizsgálására, milyen körülmények között jutott két belvárosi kerületben ingatlanokhoz Schadl György.
Az érintett, Berki Zsolt először szólalt meg az ügyben, egy levélben válaszolt az ügyet vizsgáló fővárosi bizottságnak.
Felfedte magát a vád, vagyis a Fidesz koronatanúja a Városháza-ügyben tartott vizsgálóbizottsági ülésen, csakhogy erős állításait – például a jutalékos rendszerről – az Anonymus-hangfelvételek másik szereplője, Berki Zsolt “aljas koholmánynak nevezete”. Ezekben a vizsgálóbizottság fideszes elnöke mégsem kételkedik, míg egy másik főszereplő, Gansperger Gyula nem hajlandó beszélni.