Vitézy: A közlekedési törvény módosítása fekete nap a közlekedéspolitikában
Az egykori közlekedési államtitkár szerint Lázár János törvénymódosítása a vidéki Magyarországot sújtja majd a leginkább.
Az egykori közlekedési államtitkár szerint Lázár János törvénymódosítása a vidéki Magyarországot sújtja majd a leginkább.
Az 1900-as évek legelején még Európa élvonalába tartozott a magyar vasút, azóta rendszerektől függetlenül sajnálják a pénzt rá, helyette ha valami baj van, bezárnak vonalakat. Emiatt egyre kevesebben választják a vonatot, úgyhogy a kihasználatlanság miatt jöhetnek az újabb bezárások. Hol rontottuk el?
A vasúti vonalbezárás a vidék megbüntetését jelenti – mondták a fideszesek 2007-ben és 2009-ben, és valóban, amióta hatalomra kerültek, a megszüntetés helyett csak elsorvasztottak és lélegeztetőgépre helyeztek kihasználatlan vonalakat. A Volánbusz és a MÁV közös cégbe olvasztásának eddig legalább ötször futottak neki, mindhiába, de az e-jegyrendszert is megígérték már 2010-ben.
Nincs szükség parlamenti vizsgálatra az internetre feltett szakszervezeti videó miatt – mondta a fejlesztési minisztérium infrastruktúráért felelős államtitkára az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. Völner Pál úgy fogalmazott: ha mindenre, aminek annyi valóságalapja van, mint a szakszervezetek által nyilvánosságra hozott videónak, bizottságot hoznának létre, akkor azok felemésztenék a parlamenti munkát.
Több ezer ember kényszerült átmenetileg elhagyni otthonát pénteken Ecuadorban egy vulkán kitörése miatt.
Villogó lámpákkal és hosszú kürtszóval indult, így búcsúzott az utazóközönségtől az utolsó, Komló-Godisa-Sásd vonalon közlekedő személyvonat a komlói vasútállomáson szombaton.
A bezárandó szárnyvonalak nagy része valóban gazdaságtalan – és felesleges. De megszűnésük nem jelent tömegközlekedési reformot, csupán kényszerű takarékosságot. A rutinszerű, obligát sztrájkok sem igazán szüntetik meg a ciklikusan változó tőkeinjekciók és tőkekivonások által gerjesztett ágazati bizonytalanságot. A MÁV-nál is arra van szükség, mint szinte valamennyi közintézmény és közüzem esetén: a vízfej lecsapolására. De sajnos, az érdekképviseleti és tulajdonosi oldal is önérdekű rövidlátásban szenved e téren.
A kormány meghozta a végső döntést a MÁV egyes vonalszakaszainak bezárásáról - jelentette be Szollár Domokos kormányszóvivő a kabinet szerdai ülését követően.