Annyira megdrágultak az uniós repülőjegyek, hogy az EU magyarázatot vár az iparágtól
Nem érti az EU, hogy vajon miért drágult harmadával a légi utazás idén.
Nem érti az EU, hogy vajon miért drágult harmadával a légi utazás idén.
Egy NER-üzletemberek és -tisztségviselők által idén gründolt cégtől bérel prémium budai helyszínen irodaházat Palkovics László exminiszter vezette Széchenyi Egyetemi Csoport. Az idén alapított bérbeadó céget Mészáros Lőrinc bankja tömte ki, hogy meg tudja venni a Feneketlen-tó közelében álló épületet, és a hitelösszeg bérleti díjként vissza is fog csorogni az adófizetők által fenntartott csoporttól.
A Magyar Posta több tízmillióért nyitotta indította volna újra a szolgáltatást, az önkormányzat inkább más megoldást keresett.
Többségi tulajdonrészt szerzett a Gránit Bank a Diófa Alapkezelő Zrt.-ben.
A pénzintézet közölte, hogy elnök-vezérigazgatójuk továbbra sem ad befektetési tanácsokat a Facebookon.
Bőven lenne tennivalója a kormánynak és a pénzügyi felügyeletnek is, hogy segítse az internetes vásárlásokhoz kötődő csalások áldozatait.
A töltőpontokat novembertől éjjel-nappal lehet majd használni.
Miután tavaly Elon Musk 44 milliárdért vásárolta meg a Twittert, most a dolgozói részvénycsomag árazásából kiderült, hogy 19 milliárdra teszik a vállalat aktuális értékét.
Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter bejelentése szerint a program indulása óta 440 ezer vállalkozó élt a lehetőséggel, a sikeresség miatt pedig jövőre is marad a fix, 5 százalékos nettó ügyfélkamat.
Azt is szeretnék elérni, hogy az állam nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházássá nyilvánítsa a 100 milliárdos modernizációs projektet.
Közép-Magyarországon és a fővárosban viszont az átlagos órabérek már meghaladták a 2500 forintot is.
A potenciálisan fertőző tejterméket az áruházlánc bármelyik üzletében visszaveszik, és az árát visszatérítik.
A magyar műszaki piac jókora visszaesésben van, idén már a tavalyinál is kevesebb pénzt hagynak az emberek a kasszáknál. A MediaMarktnál úgy számolnak, hogy a karácsonyi rohamban akár 5-10 százalékos visszaesés is jöhet 2022-höz képest.
A Costa Café lánc a koronavírus-járvány miatt zárt be, de most a kávépiac felfutása miatt újranyitná üzleteit hazánkban.
Egy hete valósult meg a több mint fél évvel ezelőtti szándék.
Vajon mely termékek ára csökkent leginkább? És legkevésbé? Mitől függ, hogy mennyibe kerül egy-egy árucikk? Hogyan lehet árat csökkenteni az általános drágulás közepette? Itt vannak a válaszok.
Elbocsátotta az IKEA azt az ügyfélszolgálatos munkatársát, aki „telefonáló f*sznak" titulálta egyik reklamáló vevőjüket, mert az a személyes ügyintézés közben telefonhívásban volt. A munkatárs elismerte, hogy nem reagálhat így egy ügyfélszolgálatos.
Jó drágán adta el, és ki is söpörte a Nehéz Kő Kft. kasszáját Orbán Győző, amikor eladta a céget a család bizalmi emberének. A korábban milliárdos bevétellel büszkélkedő vállalkozást hiába vette meg az új tulajdonos, neki már csak veszteséget termel, a cég felett már a felszámolás árnya lebeg.
Jönnek helyettük a pótlóbuszok, és az akár 45-60 perccel hosszabb utazások. Az ok: vonalfelújítás.
Hatodik hete állnak le az autógyárak egymás után az Egyesült Államokban, ahol a szakszervezet jelentős béremelést követel az infláció miatt.