Nepál betiltja a TikTokot, mert „zavarja a társadalmi harmóniát"
Nem Nepál az első ország, ahol így döntenek.
Nem Nepál az első ország, ahol így döntenek.
Interjút adott az Indexnek Lélfai Koppány, aki az ismert felcsúti exgázszerelő cégcsoportját vezeti. A beszélgetésből kiderül, hogy elégedett, a csoport sikeres, stabil, és most már konszolidálódik, az "erőteljes expanziós időszak" lezárult. Nem sokkal később már arról beszélt, hogy azért több irányban is terjeszkednének tovább. Konkrétumokról nem esett szó.
Az elmúlt hónapokban állandó témává váltak az internetes csalások – van azonban egy magyar startup, amely már évekkel ezelőtt rájött, hogy a kérdés hamarosan sokaknak lesz fontos. Üzleti podcastunk vendége a csalás elleni globális startup SEON társalapítója, Kádár Tamás volt.
Nem ez az első alkalom, hogy az orosz vezetés a Google-t támadja.
A hazai piac 60 százalékát ellátó vállalat 93 év után fejezi be tevékenységét. Bige szerint a kormány által nyáron kivetett, új adók rájuk nézve diszkriminatívak, és azok miatt annyira nagy veszteséggel kellene termelniük, hogy azt áremelésekkel már nem tudnák áthárítani a vásárlókra.
Közzétette friss számait a pénzintézet.
Továbbra sem tetszik a jegybanknak, hogy a Revolut hazai ügyfelei nem tudják itthon rendezni jogvitáikat és a magyar betétbiztosítási védelem sem terjed ki a Revolut Banknál tartott betéteikre.
Úgy vélik, ezzel a lépéssel 400 milliárd forinttal is nőhet a cégcsoport értéke.
A nagy költekezés közben érdemes odafigyelni, hiszen a nem tisztességes kereskedők is ugyanúgy készülnek a pénzszórásra.
Több évtizednyi működés után ez volt a legjobb lépés a tulajdonos szerint.
Kicsit sárgább, kicsit savanyúbb, de a mienk! – mondhatnák az oroszok.
A toronyról viszont szakértői jelentés állítja, hogy „építészeti és ipartörténeti szempontból a 20. század közepi építészet szerény példája. Fenntartása nem indokolt.”
Technikai hiba volt a ludas.
Decembertől a már meglévő előfizetőknek is többet kell fizetniük a szolgáltatásért.
Tönkrement az ünnepelt coworking-szolgáltató, a WeWork, amelyet egykor a világ legértékesebb startup vállalkozásai között jegyeztek. A cég csődje hallatán sokan teszik fel a kérdést: mindez az iparág végét is jelenti? A Deutsche Welle riportja.
Az ukrán Nova Post megnyitotta első magyarországi fiókját Budapesten és elindította futárszolgálatát. Fő célcsoportjuk az ukrán ügyfelek, köztük a menekültek.
A Las Vegas Sphere 98,4 millió dolláros veszteséget jelentett, a pénzügyi igazgató felmondott.
A bankholding 480 ezer ügyféllel, 530 milliárd forint hitel- és 570 milliárd forint betétállománnyal gyarapszik.
A cég a szénalapú acélgyártásról a környezetkímélőbb, elektromos ívkemencés technológiára térne át.