Úgy érzik a cégvezetők, hogy belefulladnak az adatokba
Egyre több cég döntéshozói érzik úgy, hogy képtelenek megbirkózni azzal az adatmennyiséggel, ami rájuk zúdul – mutatta ki az Oracle kutatása.
Egyre több cég döntéshozói érzik úgy, hogy képtelenek megbirkózni azzal az adatmennyiséggel, ami rájuk zúdul – mutatta ki az Oracle kutatása.
A cég előbb egy leányvállalatára tolta át a keresetlavinát, majd a leányvállalat igyekezett csődöt jelenteni, de elsőre nem hagyták neki, úgyhogy most másodjára is megkísérli.
Ő maga köszöntötte az első vásárlókat is.
Tíz év alatt több mint negyedével csökkentek a német székhelyű főzdék eladásai az államszövetségen belül.
A republikánusok felé kacsintgató milliárdos mindezt a konzervatív irányban elfogult Tucker Carlson műsorában jelentette be.
A cég szerint az apró változtatásokkal a szendvicsek ízletesebbek lesznek, mint valaha.
Kürti Sándor a cégvezetéstől visszavonult, könyvet viszont évente ír.
Interjút közölt a Telex a Budapest Airport Zrt. távozó vezérigazgatójával, Chris Dinsdale-lel. A kanadai szakember szerint a vállalat a következő öt évben egymilliárd eurós fejlesztést tervez, újranyitnák az első terminált és multimodális közlekedési csomópontot is szeretnének a tervezett harmadik terminál mellé.
Csőd közelébe jutott a műanyag tálak úttörőjeként ismert amerikai cég. A Tupperware nekünk leginkább jól zárható dobozairól híres, amerikaiak millióinak viszont egy energikus elvált nő, az első self-made üzletasszony, Brownie Wise ugrik be róla, aki nem csak a tálak hírnevét alapozta meg, de egy értékesítési módszerét is.
Akkugyár nem lesz, de tortillagyár, és laskagombaüzem igen - ígéri a polgármester. A kistelekiek nem bíznak az ígérgetésekben, sokan visszaszereznék az akkugyárnak szánt területet. Közmeghallgatás volt Kisteleken.
Vezető szerepet tölthet be a régióban Maróth Gáspár.
Ez volt a leginkább prosperáló vállalkozása a focistának.
Ágazati szakértők szerint az Igazságügyi Minisztériumon akadt el a folyamat.
A fitneszgurué maradhat ugyanakkor a vállalkozás tetemes tartozása.
3,5 milliárd hrivnyányi vagyont zárolt az Ukrán Biztonsági Szolgálat. Az érintett milliárdos az oroszbarátsággal is gyanúsított Vadim Novinszij száműzetésben él, cége szerint megalapozatlanok az ellenük felhozott vádak.
A piacon kimagasló értékeket mutat a Gloster rendelésállományának átlagos növekedési üteme.
A legalább 250 dolgozót alkalmazó vállalatoknak a jogszabály április 12-ei kihirdetésétől számítva 60 napjuk van lehetővé tenni, hogy egy akár névtelenséget is biztosító etikai forródróton keresztül jelenthessék a bejelentők a szabálysértéseket.
A bíró döntött: elutasította Elizabeth Holmes kérését, hogy szabadlábon várhassa ki fellebbviteli kérelmének vizsgálatát, így április 27-én meg kell kezdenie büntetésének letöltését a Theranos volt vezetőjének.
A nürnbergi per egyik elítéltjének számlája még 2002-ben is működött, Argentínába menekült nácik pénzeit is bújtathatta a Credit Suisse a világháború után, az erről folyó vizsgálatot pedig ott próbálta gáncsolni, ahol csak lehetett – olvasható az amerikai szenátus egy bizottságának jelentésében.
Robotkutyák farka helyett napelemes malmot tervez Kenyában Lipták Szilárd. Miskolcról jutott el Malawin és Amerikán keresztül Nairobiba. A jó időt és a pozitív mentalitást szereti, a 288V-os túlfeszültséget és az életveszélyes utakat kevésbé. A fejlesztése a hálózaton kívüli napelemes rendszerek legmagasabb szovjet törpéje lehet.