Fotót készített a titkos amerikai űrrepülőgép
Az amerikai űrhaderő az X-en osztotta meg azt a felvételt, amit nemrég az X-37B nevű titkos amerikai űrrepülőgép készített.
Az amerikai űrhaderő az X-en osztotta meg azt a felvételt, amit nemrég az X-37B nevű titkos amerikai űrrepülőgép készített.
A Boeing által fejlesztett X-37B űrrepülőgépről továbbra sem tudni túl sokat, ám azt igen, hogy nemrég egy nagyon fontos tesztet sikerült vele elvégezni.
Pályaváltó manővert fog végrehajtani a Boeing által gyártott X-37B űrrepülőgép, de nem hétköznapi módon: a segédhajtóművei nélkül, a Föld légkörének a segítségével.
Végre véget ért az amerikai hadsereg X-37B űrrepülőgépének rekordot jelentő hatodik küldetése.
A titokzatos űreszköz az amerikai X-37B-hez hasonló kémrepülőgép lehet.
Az X-37B július 7-én döntötte meg saját rekordját – légi jármű egyhuzamban még sosem volt ilyen sokáig a levegőben.
Egy rövid halasztást követően végül sikerült felbocsátani az X-37B jelzésű kémrepülőgépet, amelynek ezúttal sem lehet túl sokat tudni a küldetéséről.
A hatodik missziójára készül az amerikai légierő X-37B űrrepülője. Ha minden rendben megy, még szombaton útnak indítják. Útvonalát és rakományát azonban teljes titok övezi.
Rövidesen ismét a levegőbe emelkedik az X-37B kémrepülő, de ahogy az lenni szokott, most sem tudni, miért indul útnak.
Ötödik misszióján van túl az X-37B űrrepülő, amelynek rakománya és küldetése továbbra is titkos. A távolról vezérelhető szerkezetről most is csak annyi tudható, hogy sokáig volt fenn.
Hivatalosan semmit nem közöl arról az amerikai kormányzat, hogy mit is csinál a levegőben az X-37B jelű titkos repülőgép. Megkérdeztük olvasóinkat, mi a véleményük. Íme az eredmény.
Hétvégi leszállása előtt egyhuzamban 718 napot, összesen pedig közel háromszor ennyi repült az amerikai légierő X-37B típusú gépe. Melyről nem árulják el, hogy mit csinált fent. Ön szerint?
Csaknem két évig repült egyfolytában az amerikai légierő X-37B nevű kísérleti űrrepülője, amelynek valódi küldetéséről csak találgatások vannak. Kémműholdtechnikát és űrfegyvereket is emlegetnek. Egy biztos: az X-37B leszállt.