Hatvanévesen sem muszáj kiöregedett rockernek lenni: ezt bizonyította be Dexter Holland és Noodles negyvenéves kaliforniai punkegyüttese, a The Offspring péntek este az MVM Dome-ban. Ott voltunk.
Néhány napja már minden jelentős streamingszolgáltatón elérhető a kortárs magyar zenei színtér kiemelkedő zongoristájának tartott Gerlóczy új kislemeze, a Slow Down.
Ismét magyar színpadon lépnek fel az avant-garde jazz ausztrál nagymesterei, a New York Times kritikusa által egyszerűen csak a világ legnagyszerűbb triójának nevezett The Necks. A hipnotikus erejű koncertjeiről híres, szabad improvizációban utazó zenekar dobosát, Tony Buckot kérdeztük többek között arról, mit szólnak a rájuk aggatott „trance jazz” címkéhez, mely magyar zeneszerzők voltak rájuk nagy hatással, vagy miért is olyan fontos dolog az albumcím, de a rendhagyó munkamódszereik mellett azt is elárulta, mi kell ahhoz, hogy valakiből jó improvizáló zenész legyen.
„Többször is bevittek a rendőrök, és megvertek. Hála Istennek! Ez csinált belőlem embert”– jelentette ki Nagy Feró a hétfői, MCC-ben szervezett „Forr a dalom – a zene társadalomformáló ereje” című beszélgetésen, ahol egy ideig kényesen kerülték a „mocskosfideszezést”, de aztán mégis terítékre került.
Sári Józsefet a nagy európai zenei hagyományokhoz kapcsolódó műfajgazdag alkotómunkája és művészetoktatói tevékenysége elismeréseként 2009-ben Kossuth-díjjal tüntették ki.
Idén másodjára tér vissza hozzánk a Morcheeba, a 90-es évek egyik legnépszerűbb triphopformációja. A zenekar alapító-gitárosát, Ross Godfrey-t kérdeztük többek között arról, hogyan tud friss maradni egy 30 éve a pályán lévő együttes, melyik rocksztárral dolgoznának együtt szívesen, de szóba került még egy meghökkentő magyarországi koncertélményük és a varázsgomba jótékony hatása is.
Tudomásul kell venni, hogy az idő múlásával egyre több jel figyelmeztet az öregedésre, és ez alól az agy sem kivétel. Romlik a memória, rosszabb esetben pedig gyakoribbá válnak az elbutulásra utaló panaszok. Azonban van egy igen kellemes megoldás az agy öregedésének némi ellensúlyozására, és ez nem más, mint a zene.