#zsebszerződés

A Fidesz szerint nem Sulyok méltatlan a hivatalához, hanem az ellenzék, amely elmozdítaná a posztjáról
 

A Fidesz szerint nem Sulyok méltatlan a hivatalához, hanem az ellenzék, amely elmozdítaná a posztjáról

Választási kampányfogásnak minősítette, ezért élből elutasította az Országgyűlés szakbizottságának kormánypárti többsége az ellenzék kezdeményezését, amely alapján megfoszthatnák hivatalától Sulyok László államfőt. Ezért nem is javasolják az eljárás elindítását – ezt a Fidesz–KDNP-s többség az esti titkos szavazáson is várhatóan jóváhagyja, így nem is kerül a téma az Alkotmánybíróság elé, ahol dönthetnének róla.












Kossuth tér 1-3. – Áder Jánossal is vitába száll a Fidesz
 

Kossuth tér 1-3. – Áder Jánossal is vitába száll a Fidesz

Hiába vannak a legfőbb ügyész után az államfőnek is alkotmányossági aggályai, a kormánypártok nem engednek a zsebszerződések ellen kitalált földügyi inkvizícióból. Hétfőn fogadják el a képviselők a jövő évi adótörvényeket, a jövő évi büdzsét megalapozó saláta módosítóiból pedig kiderül, hogy az MVÓFB nem ért a lótenyésztéshez. Budai Gyulának nem kell bírósági eljárástól tartania, viszont Meggyes Tamásnak hamarosan kínos kérdéseket tehetnek fel egy, az önkormányzat által fizetett életbiztosítás miatt.

Kovács Áron Kovács Áron

Kossuth tér 1-3 - A nap, mikor Orbán vejét emlegetik a parlamentben
 

Kossuth tér 1-3 - A nap, mikor Orbán vejét emlegetik a parlamentben

Ismét eljött az idő, hogy Orbán Viktor személyesen szálljon be a parlamenti vitába, és mondjon valami frappánsat egy cigányozó jobbokosnak, és a zuglói korrupció ügyével támadó LMP-nek. A vita viszont már korábban eléri az Orbán-családot, hiszen előkerül annak a Közgép-cégnek a neve is, amelynek vezére a miniszterelnök veje. Hétfőn elfogadják azt a törvényt, mely alapján minden segélyezett bekerül egy központi adatbázisba, és azt is, amellyel a kormány kedve szerint költöztetheti a műkincseket.

Kovács Áron Kovács Áron

Matricát ragasztanának minden szerződésre
 

Matricát ragasztanának minden szerződésre

A jövőben minden ügyvéd előtt készült szerződésre egy időbélyegzővel ellátott matrica kerülne, így a korábban, dátumozás nélkül készített szerződéseket, így a zsebszerződéseket sem lehetne felhasználni – ismertette a Magyar Ügyvédi Kamara (MÜK) javaslatát Bánáti János elnök, a zsebszerződéseket vizsgáló tárcaközi bizottság ülésén pénteken.

MTI MTI

Földvisszaszerző inkvizíciót kreál az állam az ügyészségből
 

Földvisszaszerző inkvizíciót kreál az állam az ügyészségből

A magyar jogrendszerben különlegesnek számító jogkörökkel ruházná fel egy törvénytervezet az ügyészséget a zsebszerződések felkutatása céljából. A javaslat szerint a meginduló jogi procedúrában sem lenne túl sok esélye az ilyen ügyleteket megkötőknek. Ráadásul július 1-től akár öt éves börtönbüntetéssel is számolhatnak a "zsebszerződők".

hvg.hu hvg.hu

Nem jár vissza a pénz a zsebszerződések után
 

Nem jár vissza a pénz a zsebszerződések után

Nem tudja majd bírósági úton visszaszerezni a pénzét, aki zsebszerződések alapján fizetett azért, hogy termőföldtulajdonhoz jusson - hangoztatta Répássy Róbert igazságügyi államtitkár szerdán Őriszentpéteren, a zsebszerződéseket vizsgáló tárcaközi bizottság kihelyezett ülésén.

MTI MTI

 

"A bíróság előtt sok minden kiderül" - Fazekas Sándor a zsebszerződésekről

Bár a génjeiben a szabad paraszti gazdálkodást őrzi, Fazekas Sándor szerint a magyar gazdaságban megvan a helye a nagybirtoknak is. A vidékfejlesztési miniszter azt mondja: a magyar paraszt ezeréves álmát teljesítik, amikor nemcsak a külföldieket, hanem a magyarok többségét is kizárják a földvásárlók köréből. Az új földtörvény szerinte megakadályozza majd, hogy bejegyezzék a zsebszerződésekkel szerzett tulajdonjogokat, amiről "helyben, a faluban már úgyis mindenki tud". Interjú.

Kovács Áron Kovács Áron

Magyarokat is kizár az állam a földvásárlásból
 

Magyarokat is kizár az állam a földvásárlásból

Bizonyos szempontból túl jól sikerült az új földtörvény tervezete, hiszen nem csak a külföldieket zárja ki a földvásárlás lehetőségéből, de a magyarok többsége sem vehet majd földet. A javaslat alapján a földművesek zárt kasztot alkotnának, és az állam is azonnal lecsapna, ha neki nem tetsző személy jutna földhöz. A kormány elvileg a közepes gazdaságokat támogatja, de egyelőre nincsenek veszélyben a több tízezer hektáron gazdálkodó nagyüzemek.

Kovács Áron Kovács Áron

Osztrák tyúkok bánják a zsebszerződések elleni harcot
 

Osztrák tyúkok bánják a zsebszerződések elleni harcot

Több százezer hektár, trükkös módszerekkel külföldi kézre játszott magyar föld után kutat a kormány, de egyelőre akadályokba ütközik a tömeges pereskedés. Mivel a fiókokban rejtőző zsebszerződéseket nem találják, olyan osztrák gazdákat próbálnak jogi és adminisztratív módszerekkel ellehetetleníteni, akik legálisan szereztek földet. Akad köztük olyan is, akinek pecsétes papírja van arról, hogy mintagazdaságot vezet, mégsem kap engedélyt földvásárlásra.

Kovács Áron Kovács Áron