#zsebszerződés

A Fidesz szerint nem Sulyok méltatlan a hivatalához, hanem az ellenzék, amely elmozdítaná a posztjáról
 

A Fidesz szerint nem Sulyok méltatlan a hivatalához, hanem az ellenzék, amely elmozdítaná a posztjáról

Választási kampányfogásnak minősítette, ezért élből elutasította az Országgyűlés szakbizottságának kormánypárti többsége az ellenzék kezdeményezését, amely alapján megfoszthatnák hivatalától Sulyok László államfőt. Ezért nem is javasolják az eljárás elindítását – ezt a Fidesz–KDNP-s többség az esti titkos szavazáson is várhatóan jóváhagyja, így nem is kerül a téma az Alkotmánybíróság elé, ahol dönthetnének róla.






Földvisszaszerző inkvizíciót kreál az állam az ügyészségből
 

Földvisszaszerző inkvizíciót kreál az állam az ügyészségből

A magyar jogrendszerben különlegesnek számító jogkörökkel ruházná fel egy törvénytervezet az ügyészséget a zsebszerződések felkutatása céljából. A javaslat szerint a meginduló jogi procedúrában sem lenne túl sok esélye az ilyen ügyleteket megkötőknek. Ráadásul július 1-től akár öt éves börtönbüntetéssel is számolhatnak a "zsebszerződők".

hvg.hu hvg.hu

Nem jár vissza a pénz a zsebszerződések után
 

Nem jár vissza a pénz a zsebszerződések után

Nem tudja majd bírósági úton visszaszerezni a pénzét, aki zsebszerződések alapján fizetett azért, hogy termőföldtulajdonhoz jusson - hangoztatta Répássy Róbert igazságügyi államtitkár szerdán Őriszentpéteren, a zsebszerződéseket vizsgáló tárcaközi bizottság kihelyezett ülésén.

MTI MTI

 

"A bíróság előtt sok minden kiderül" - Fazekas Sándor a zsebszerződésekről

Bár a génjeiben a szabad paraszti gazdálkodást őrzi, Fazekas Sándor szerint a magyar gazdaságban megvan a helye a nagybirtoknak is. A vidékfejlesztési miniszter azt mondja: a magyar paraszt ezeréves álmát teljesítik, amikor nemcsak a külföldieket, hanem a magyarok többségét is kizárják a földvásárlók köréből. Az új földtörvény szerinte megakadályozza majd, hogy bejegyezzék a zsebszerződésekkel szerzett tulajdonjogokat, amiről "helyben, a faluban már úgyis mindenki tud". Interjú.

Kovács Áron Kovács Áron

Osztrák tyúkok bánják a zsebszerződések elleni harcot
 

Osztrák tyúkok bánják a zsebszerződések elleni harcot

Több százezer hektár, trükkös módszerekkel külföldi kézre játszott magyar föld után kutat a kormány, de egyelőre akadályokba ütközik a tömeges pereskedés. Mivel a fiókokban rejtőző zsebszerződéseket nem találják, olyan osztrák gazdákat próbálnak jogi és adminisztratív módszerekkel ellehetetleníteni, akik legálisan szereztek földet. Akad köztük olyan is, akinek pecsétes papírja van arról, hogy mintagazdaságot vezet, mégsem kap engedélyt földvásárlásra.

Kovács Áron Kovács Áron