Orbán levelet írt a zsidóknak
Boldog hanukát kívánt.
Szegedi mindezt a Cionista Világszövetség budapesti ülésén jelentette be. A volt antiszemita politikus elképzelhetőnek tartja, hogy beszáll az izraeli politikai életbe, és tapasztalatait az izraeli cionista szervezetekben is szeretné kamatoztatni.
Bayer Zsolt a Mandinernek adott interjú szerint megnemesült a kitüntetéstől, szeretne felnőni az azzal járó felelősséghez, ezért nem ír több gyalázkodó publicisztikát. Beszélt családja múltjáról, így arról a nagyapjáról is, aki nyilas, majd III/III-as ügynök volt.
A New York-i ikertornyok elleni támadás után Oszáma Bin Láden egy videóban azt mondta, hogy emlékezzetek a nagy hősrre El-Sayyid Nosairra, az első ismert dzsihadistára, aki amerikai földön gyilkolt. Ő volt az, aki 1990. november 5-én New Yorkban nyakon lőtte a Zsidó Védelmi Liga Vezetőjét, Meir Kahane rabbit, majd részt vett a World Trade Center elleni 1993-as bombatámadás megszervezésében. Nosair azóta is börtönben ül. Fia, Zak Ebrahim viszont ma a béke utazó nagyköveteként és aktivistaként járja a világot, hogy minél többeknek elmesélje apja és a saját történetét, ami leginkább a választás szabadságáról, és a gyűlölet leküzdéséről szól. Milyen mozgatórugók szerint működik a fanatizálás? Kit és hogyan lehet megnyerni a dzsihádnak? Mi vezet a terrorista rémtettekhez, és mindezeket hogyan lehet feldolgozni? Interjú.
A Rosen und Flieder (Rózsa és orgona) című, 1918-ban készült festményt nemrég a Van Ham kölni aukciósházhoz adták be, amely sziszifuszi munkával kiderítette, hogy a képet 1936-ban lopták el egy berlini raktárból, a nácik elől New Yorkba menekülő zsidó házaspár külföldre szállítandó holmijai közül.
A két városrészt fizikailag elválasztó betonelemek elhelyezését kezdték meg Jeruzsálem egyik zsidó és arab lakónegyedének határán - jelentette az izraeli média. Az "ideiglenes rendőrségi zárópont" feladata, hogy megakadályozza, hogy kövekkel és Molotov-koktélokkal dobálják meg az úton elhaladó autókat és a házakat.
Hétfőtől tárlatvezetés keretében már látogatható lesz a Budai Vár pincerendszerében az a középkori zsidó fürdő, amit nyolc évvel ezelőtt tártak fel. A Budai Vár nyugati pincerendszerében található, 13.századi rituális zsidó fürdő, azaz mikve a nagyközönségtől mindeddig el volt zárva, de a földalatti tárlatvezetés ezentúl a fürdőt is útba ejti. Ott jártunk a helyszínen.
"Pufók arcú, kicsi, de intelligens szeműnek" írta le a zsidó származására három éve rádöbbenő, és pártját otthagyó egykori Jobbik-alelnököt a BBC tudósítója, aki elkísérte Szegedi Csanádot az egyik rendkívüli osztályfőnöki órájára, ahol a diákoknak saját történetét meséli el. Szegedi szerint Magyarországon jó zsidónak lenni, a magyar nacionalizmus paradoxona pedig az, hogy büszkék vagyunk saját eredményeinkre, de a másikét nem vesszük észre.
Diszkrimináció gyanújával feljelentést tett kedden egy francia civil szervezet, amiért egy vállalkozás "lehetőleg nem zsidó" infografikust keresett egy internetes álláshirdetésben.
Az utóbbi évek egyik legnagyobb konyhai bestsellerét együtt jegyzi egy izraeli és egy palesztin szakács. Eddig nyolc nyelvre fordították le, az angol változata félmillió példányban kelt el az USA-ban és az Egyesült Királyságban.
1993-ban született az a fénykép, amely egy egymást átkaroló izraeli és palesztin kisfiút ábrázolt. Most derült csak ki, hogy a fénykép kamu.