Nyomozás indult a zsidózó Blaha Lujza téri reklámtábla ügyében
A 4-es, 6-os villamos mellett hétfőn antiszemita szövegeket ordibált egy meghekkelt hangosbemondó, a rendőrség vizsgálódni kezdett.
A 4-es, 6-os villamos mellett hétfőn antiszemita szövegeket ordibált egy meghekkelt hangosbemondó, a rendőrség vizsgálódni kezdett.
Berel Lazar meglepő módon oroszként kritizálta az orosz külügyminisztert a kijelentése miatt.
Botrányt okozott a zsidó szó szótári meghatározásának megváltoztatása Németországban – jelentette a The Times of Israel.
Joe Biden elnök és Anthony Blinken külügyminiszter is elítélte az esetet.
Mára a jemeni zsidó közösség több tízezerről néhány tucat főre zsugorodott.
Marco Bellocchio rendező Az áttérés címet adta a készülő filmnek.
A numerus clausus törvény, amellyel az egyetemekre felvehető "nemzetiségek és népfajok" arányát korlátozta, a magyar történelemben alapvetően fémjelzi a XX. századi magyar zsidóság üldözésének kezdetét. Megálmodójának beszédéből kiderült, a döntés sokkal többről szólt a felsőoktatásnál.
A nemzetközi sajtó több cikkben is foglalkozik a helyzettel, miután a német külügy magyarországi antiszemitizmust emlegetett.
A két férfiról kollégájuk készített fényképet.
António Guterres arra figyelmeztet, hogy világszerte növekszik a zsidóellenesség.
Több tucat zsidó síremléket löktek fel és törtek össze az észak-szlovákiai Námesztón.
A Mazsihisz elnöke, Köves Slomó, valamint a Tett és Védelem Alapítvány is visszautasítja Kósa Lajos szavait.
Szerdától látható az Amszterdami Máchzor néven emlegetett kötet.
Az egyetem szerint takarékossági intézkedésről van szó, de furcsa az egybeesés.
Különösen problémásnak értékelték az internetes megnyilvánulásokat.
4-0-ra nyertek a lengyelek, ezt követően kommentálták a meccset.
Erről Jean-Claude Juncker beszélt a január 27-i holokauszt-emléknap alkalmából, és hozzátette azt is, a zsidók félnek gyakorolni a vallásukat Európában.
A politikus "kampós orrú rohadéknak" nevezett egy nőt, és azzal hencegett, a nőt le is ütötte. Utóbbit később tagadta.
Ha a zsidó közösség csak saját magával törődik, akkor elárulja a hitét, a Tóra tanítását, és önmagát is veszélybe sodorja. Radnóti Zoltán főrabbi véleménye.