Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Személyi sérülés nem történt, de a Tóra-tekercsek és értékes imakönyvek égtek el. Az épület is súlyosan megrongálódott.
Hétfő éjjel kigyulladt és leégett a zuglói zsinagóga – közölte a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz).
A szervezet hozzátette, a tűz súlyos károkat okozott a Thököly úti épületben, és bár személyi sérülés nem történt, a zsinagóga Tóra-tekercsei is elégtek, valamint értékes imakönyvek is.
A Mazsihisz hozzátette, az eddigi információk nem utalnak szándékosságra, gyújtogatásra, a tüzet egyelőre úgy tűnik, elektromos meghibásodás okozhatta.
Közleményük szerint a Mazsihisz minden szükséges segítséget megad, hogy a zuglói közösség minél előbb újra használatba vehesse a zsinagógát, hogy a súlyos tűzkárokat szenvedett épület ismét a helyi hitélet központjaként működhessen.
A szervezet honlapján azt írja, a Thököly úti villát a 20. század elején építettek át ortodox jellegű zsinagógának. A főváros legnagyobb kerületének öt zsinagógájából ez az egy maradt fenn, amely egyúttal az ország „legnagyobb mártíremlékműve” is, ugyanis a holokauszt idején a szemben lévő nyilasházból ide kísérték át az elfogott, megkínzott zsidókat, és a pincében, illetve a templomhelyiségben tarkón lőtték őket.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
A városvezetés szerint nem tehettek mást, mint hogy rábólintanak a kérelemre, a lakók viszont nem akarnak a szomszédságba vegyi üzemet. Különösen az eljárást nehezményezik, mert a polgármester a testület nélkül döntött a gyártó beköltözésének lehetővé tételéről.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.