"Tudatlan és buta szavak" – Észak-Korea teljesen kiakadt az amerikai alelnökön
Mike Pence szerint ha Phenjan nem mond le atomfegyvereiről, úgy végezheti, mint Líbia.
Mike Pence szerint ha Phenjan nem mond le atomfegyvereiről, úgy végezheti, mint Líbia.
Az amerikai elnök a dél-koreai elnököt fogadta, akkor közölte, hogy később tarthatják meg a várva várt csúcsot.
A hét második felében tervezi Észak-Korea, hogy megsemmisíti a világ utolsó nukleáris teszthelyszínét. A nagyívű eseményre húsz újságírót hívtak a világ minden pontjáról, akiket a szállodában sült teknőssel és cápauszonylevessel is vendégül láttak.
Meg persze segélyt is küldenek, csak ennek már Szöulban nem örülnek annyira.
Észak-Korea komoly kiberhatalommá vált.
Egy bárka ringott a Sárga- tengeren, benne a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság őrnagya és egy civil- nagy valószínűség szerint a felesége. Az AFP hírügynökség jelentése szerint Dél-Korea parti őrsége lecsapott a bárkára. A benne ülőket elfogta és biztos helyre kísérte.
Észak-Korea a jelek szerint nem akar minden atomfegyverétől megszabadulni.
Észak-Korea Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető június 12-ére Szingapúrba kitűzött csúcstalálkozójának lemondásával fenyegetett a jelenleg zajló amerikai-dél-koreai hadgyakorlat miatt - jelentette a KCNA észak-koreai hírügynökség helyi idő szerint szerda hajnalban.
Azt akarjuk, hogy a kínaiak piaca éppoly nyitott legyen mint a miénk – fogalmazta meg tömören az amerikaiak álláspontját Terry Branstad nagykövet, aki részt vett a gazdasági küldöttség tárgyalásain Pekingben. A delegáció, melyet Steven Mnuchin pénzügyminiszter vezetett, nem ért el eredményt, de az ajtó nyitva maradt.
Határozottan tiltakozik Észak-Korea az ellen, hogy az Egyesült Államok az emberi jogok védelmének ürügyén beavatkozik az ország belügyeibe – írta keddi kommentárjában az ország Munkapártjának hivatalos lapja, a Rodong Szinmun.
A kutatóknak sikerült rekonstruálniuk a 2017 szeptemberében történt atomkísérletet, ami alapján úgy tűnik, komoly károkat szenvedett az észak-koreai Mantap-hegy.
Az észak-koreai hadsereg két héten belül megkezdi nukleáris kísérleti telepének a leszerelését. A létesítmény szétbontását külföldi újságírók előtt, a nyilvánosság bevonásával akarják végrehajtani.
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön közölte, hogy június 12-én Szingapúrban találkozik Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel.
Megérkeztek az Egyesült Államokba azok az amerikaiak, akiket Észak-Korea engedett szabadon még szerdán.
Három, börtönben fogva tartott amerikai állampolgárt engedett szabadon Észak-Korea – jelentette be Donald Trump amerikai elnök egy Twitter-üzenetben.
Hszi Csin-ping kínai elnökkel találkozott a kelet-kínai Talien kikötővárosban Kim Dzsung Un észak-koreai vezető, s ez a második egyeztetés a két politikus között.
Kim Dzsong Un alig egy hónap alatt másodszor egyeztet Kínában.
Az amerikai nyomásgyakorlás nem kedvez a két ország közötti párbeszédnek - figyelmeztetett Észak-Korea.
A Dél-Koreában használt időzónához igazították szombaton az órákat Észak-Koreában.