Megérkezett Kim Dzsong Un húga az olimpiára
Néhány órával a téli olimpia megnyitója előtt megérkezett a dél-koreai fővárosba az észak-koreai hivatalos politikai küldöttség.
Néhány órával a téli olimpia megnyitója előtt megérkezett a dél-koreai fővárosba az észak-koreai hivatalos politikai küldöttség.
Hírügynökségek beszámolója szerint 13 ezer katona vett részt a szemlén, és mintegy 37 ezer civil tekintette meg.
Az észak-koreai delegációnak egyáltalán nem áll szándékában találkozni az Egyesült Államok képviselőivel dél-koreai területen a phjongcshangi téli olimpia idején – jelentette be csütörtökön a KCNA.
A phenjani orosz nagykövet állította, hogy csapást jelent az orosz gazdaságnak az észak-koreai munkások hazaküldése, de az ENSZ BT határozatait tiszteletben tartják.
Svájcban tanult, utazott, bulizott, aztán hazatért, ma pedig ő az észak-koreai propaganda első embere, diktátor testvére legfőbb bizalmasa. És Kim Jo Dzsong most majd ott tündököl – a világ egyik legkegyetlenebb rezsimjét képviselve – a pjongcsangi téli olimpia megnyitóján.
A kommunista Észak-Korea a jelek szerint kijátssza a női kártyát a 2018-as téli olimpián. Az elszigetelt diktatúrából nemcsak Kim Dzsong Un kedvenc lányzenekarát, az észak-koreai Spice Girlsként emlegetett Moranbong együttest küldik a sporteseményre, hanem vörös egyenkabátba öltöztetett szurkolólányok meglehetősen népes csoportját is.
Természetesen pozitív a visszajelzés.
A német államvédelmi hatóság vezetője szerint Észak-Korea az ország berlini nagykövetségét használja arra, hogy beszerezze rakéta- és nukleáris programjához szükséges berendezéseket.
Nem nukleáris támadásra válaszul is bevethetik az atomot. Korea és Kína pedig húzza meg magát.
Mike Pompeo szerint a kommunista rezsim ilyen időtávon válik képessé arra, hogy nukleáris fegyverrel elérje Amerikát.
Körömvágó csipeszek miatt vesztegel hetek óta egy kínai kikötőben két konténernyi, Észak-Koreának szánt egészségügyi szállítmány - adta hírül az AP amerikai hírügynökség.
Héttagú delegáció érkezett a dél-koreai fővárosba.
Oroszország egyáltalán nem segít nekünk az Észak-Koreával kapcsolatos válság megoldásában - hangsúlyozta az amerikai elnök.
A két ország sportolói, amellett hogy közös zászló alatt, együtt vonulnak be a februári téli olimpia nyitóünnepségén, közös női jégkorong-válogatottat is indítanak.
Az észak-koreai diktátor évekig tanult egy svájci állami iskolában.
Három és fél hét múlva kezdődik a „békeolimpia” a dél-koreai Phjongcshangban. A remények szerint csak a petárdák pukkannak a nyitóünnepségen. Benda László elemzése.
Attól fél, egy váratlan esemény szörnyű folyamatokat indítana el.
Az elnök az interjú szerint egy elég értelmetlen mondatot mondott Kim Dzsong Unról, a Fehér Ház szerint az álhírgyárosok ármányáról van szó, a kijelentő helyett feltételes mód a valóság. A különbség egy d betű. A lap szerint nincs szó semmiféle feltételes módról.
Állítólag már olyan találgatások is vannak, hogy Kim Dzsong Un kedvenc lányzenekara most először felléphet majd Dél-Koreában.
Az amerikai elnök azt sugallta egy interjúban, hogy jó kapcsolatba került Kim Dzsong Un észak-koreai diktátorral, ám azt nem volt hajlandó elárulni, hogy beszélt-e vele.