Trump szerint egyre kisebb az esélye az észak-koreai probléma békés kezelésének
Az amerikai elnök azon akadt ki, hogy kínai segítséggel jutott nyersolaj Észak-Koreába.
Az amerikai elnök azon akadt ki, hogy kínai segítséggel jutott nyersolaj Észak-Koreába.
Belépett a wifis légikikötők sorába a phenjani reptér. Pontosabban, ajánlanak ilyen szolgáltatást a vámkezelésen átesett utasoknak, de az AP hírügynökség tudósítója szerint az már egészen más kérdés, hogy valóban használható-e.
Az ősellenség Észak-Korea diktátorának öltözve sétálgat nyugodtan egy férfi Dél-Korea fővárosában. Sokan értik persze a viccet, de kérdés, hogy a mostani feszült helyzetben mi történik, ha valaki mégsem.
Az észak-koreai atomrobbantások miatt sugárzó anyagok kerülhettek a levegőbe, amelyek veszélyeztetik a környéken élő emberek egészségét.
Közvetítőnek jelentkezett Washington és Phenjan között.
Háborús cselekménynek tartja Észak-Korea hogy az ENSZ újabb szankciókat hagyott jóvá vele szemben.
A rezsim ellenségeinek támadása mellett már a pénzszerzés is céljuk az észak-koreai hackereknek, akik fiatalkoruktól alapos képzést és az elitnek kijáró ellátást kapnak.
A hét közepén hackerek törtek be a dél-koreai Youbit nevű rendszerbe, ahonnan a Bitcoinok mintegy 17 százalékát sikerült megszerezniük.
Újabb szankciókat szavazott meg az ENSZ Biztonsági Tanácsa pénteken Észak-Koreával szemben, a büntető intézkedéseket az amerikai elnök javasolta. A 15 tagú tanács egyhangú döntést hozott, Kína egyetértésével.
Ő a negyedik, aki átjutott a két országot elválasztó demilitarizált övezeten.
Kim Dzsong Un nagyon komolyan veszi az atomtesztek sikerét.
A Trump-kormány hivatalosan Észak-Koreát teszi felelőssé a WannaCry zsarolóvírus-támadásért, melynek során több ország egészségügyi, közigazgatási és pénzügyi szektorát érte támadás – tette világossá a The Wall Street Journal című napilap honlapján hétfő este közzétett írásában Tom Bossert, a Fehér Ház belbiztonsági tanácsadója.
A kétoldalú kapcsolatokról és a világ válsággócairól, elsősorban a koreai rendezésről tárgyalt egymással Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök - közölte péntekre virradóra a Kreml sajtószolgálata.
Az országa köré font egyre szorítóbb szankciós prés ellenére Kim Dzsong Un észak-koreai diktátor mosolyogva folytatja nukleáris- és rakétafegyverkezését, és még a lakosság életszínvonalát is emelni tudta. Ehhez segítsége is kellett – írja a HVG hetilap.
Washingtoni és a szöuli kutatóintézetek szerint legalább 16 olyan cég van Hongkongban, mely Észak-Koreának dolgozik.
Charles Jenkins egyike volt annak a négy amerikai katonának, aki a hatvanas években Észak-Koreába szökött.
A rakéták észlelését és elfogását gyakorolják két napon át a Koreai-félsziget és Japán közötti vizeken.
A világtól elzárt kommunista diktatúra külügyminisztériuma provokációnak tűnő közleményben vizionált atomháborút.
Eddigi legnagyobb közös légi hadgyakorlatába kezdtek.
Szilágyi Erzsébetet pecázni is elvitte Kim Ir Szen.