Mérgezte a kollégáit, felfüggesztettet kapott az ápolónő
Nyugtatókat és altatókat adott a kollégáinak csaknem egy éven keresztül.
Nyugtatókat és altatókat adott a kollégáinak csaknem egy éven keresztül.
A szervezet közleménye szerint a kórház ezért nem tudott megállapodni velük a folytatásról.
A 24.hu szerint akkor nőhet a sofőrök bére, ha az elvégzett OKJ-s képzés után havonta minimum 12 órára beállnak ápolónak.
Büszkébbek lennének, ha a magyar egészségügyet szolgálnák, de az itthoni fizetésekből nem tudnak megélni, így Ausztriába, Németországba ingáznak idős embereket gondozni. Nagyjából annyian választják ezt az utat, ahány ápoló a magyar egészségügyi és szociális rendszerből hiányzik. A migráns házi gondozók toborzására külön iparág épült, a közvetítőkkel azonban nem árt vigyázni.
Balog Zoltán ígérete szerint a két forintot kedden persze meg is kapta "munkabér-átutalásként".
A férfi intenzív osztályokon dolgozott, és állítólag azért idézett elő a kezei közül került betegeknél túladagolással szívhalált, hogy bizonyítsa a tudását.
Bocsánatkérést várnak az intézmény vezetésétől annak az idős nőnek a rokonai, aki mellett a pécsi otthonban szexpózokat imitáltak az ápolók.
Szexpózokban fotózkodtak egy idős beteg mellett a Baptista Szeretetszolgálat által működtetett szeretetotthon dolgozói.
Az Emmi államtitkára szerint az orvosok, az ápolók, a védőnők és az állami szférában dolgozó gyógyszerészek bére is emelkedett.
Volt olyan betege az ápolónak, akinek erőszakkal adott be altatót. Állítólag ügyvédje tanácsára tett korábban beismerő vallomást, amit később visszavont, és az utolsó szó jogán ártatlanságát bizonygatta a bíróságon Szegeden.
Lehúzta az aranygyűrűt, kivette a fülbevalókat, egyszer még altatót is beadott az egyik betegnek, hogy nyugodtan lopkodhasson.
Mostantól ápolók is szerezhetnek egyetemi mesterfokozatot, a végzetteknek nagy önállóságot ígér a gyógyításban az egészségügyi kormányzat. A lelkesedés azonban nem egyöntetű.
Több dolgozó állította, hogy hiába látják a rágcsálókat hónapok óta, a kórház vezetése nem tett eddig semmit.
Ha az államtitkár a sajtónak azt mondta, hogy csak felújítják a bezárt kórházi osztályt, akkor lesz hozzá szakmunkás is. A Jahn Ferenc 3-as számú belgyógyászatán két festőt is lefényképeztek, akik a plafont mázolják – a padló előzetes letakarása nélkül.
Nem csak az IKEA vonzó, külföldre is tömegesen mennek az egészségügyben dolgozók. A kormány most elárulta, hányan.
Az ápoló olyan súlyosan megszegte a szabályokat, hogy az a 87 éves nő halálához vezetett.
A Kamaraerdei úti ápolási otthon 35 éves dolgozójának magánéleti problémái voltak, gyógyszerekkel kezelték, sokat ivott: egy nappali műszak végére úgy érezte, ölnie kell. Először egy 71 éves, ágyban fekvő nőt próbált megfojtani, de mivel nem jött össze, egy 83 éves asszony ellen fordult. Az ügyészség vádat emelt, 10-20 év börtön vár a férfire.
Egy ápolóról és egy frissen felvett mentősofőrről állítja egy lány, hogy orális szexre akarták kényszeríteni november 9-én, amikor ellátták. A mentősofőr ügyvédje szerint védence ártatlannak vallja magát – derül ki a pénteki Blikkből.
Az egykori ápolót és római katolikus diakónust öt ember meggyilkolásában találta bűnösnek a brugge-i bíróság.
A vád szerint Nils Högel gyógyszer-túladagolással végzett a rábízott betegekkel.