Tizenegy évvel ezelőtti gyilkosság miatt emeltek vádat a Dominikán elfogott férfi ellen
A férfi 23 éves barátnőjét ütötte, rúgta, fojtogatta, két körmét leszakította. A nő később belehalt sérüléseibe.
A férfi 23 éves barátnőjét ütötte, rúgta, fojtogatta, két körmét leszakította. A nő később belehalt sérüléseibe.
Nem erőltetik túlságosan a házasságot.
A házasság alternatívájaként.
Egy kutyasétáltató férfi vette észre, rászólt, így tudott a nő elmenekülni.
Az idős férfi egy ideje már magatehetetlen volt, állandó ápolásra szorult, a nő azt mondta, kilátástalannak érezte helyzetüket.
Nem akarta, hogy a nő otthagyja.
A kórház szerint a 45 éves Charlie Rowley állapota továbbra is válságos, de stabil, napi 24 órás, speciális ellátásra szorul. Továbbra is vizsgálják, hogyan érintkezhettek az idegméreggel.
Fábiánházán találtak rá a rendőrök az emberölés miatt körözött férfira.
A 30 éves nő a vád szerint azért a 92 éves férfi élettársának adta ki magát, hogy megszerezze a pénzét és az ingatlanát.
A férfi és élettársa egy este veszekedni, majd verekedni kezdett, mely emberölésig fajult. A férfi a gyilkosság után élettársát betakarta, rázárta a lakást és elment.
A férfi egy boltban gáncsolta el a nőt, majd az üzlet folyosóján végighúzva rángatta ki onnan.
A férfi nyilvános helyen is rendszeresen bántalmazta a kisgyermekes édesanyát, de volt, hogy magát a gyermeket is megütötte. A nőt egyszer egy boltban gáncsolta el, majd az üzlet folyosóján végighúzva rángatta ki onnan.
Ha két élettárs külön lakcímre van bejelentve, de szeretnének családi adókedvezményt érvényesíteni, megoszthatják-e ezt egymás között – ezt kérdezte egy olvasó az Adózónától. A portál szakértője válaszolt.
A nő azt állította, hogy élettársa beleegyezett a ház felgyújtásába és az öngyilkosságba, a férfi azonban ezt tagadta. Az ítélet nem jogerős.
A makói férfi ütötte, verte és kirabolta a saját élettársát, a lányát pedig azzal fenyegette meg, hogy inzulint szúr bele.
Házasság helyett egyre többen élnek együtt papír nélkül, még azután is, hogy gyermekük született. Kevesen tudják viszont, ha szakítanak, akár tartásdíjat is követelhetnek a másiktól.
A gyanú szerint egy 55 éves férfi végzett az asszonnyal, majd öngyilkos akart lenni.
A felügyelet nélkül hagyott gyerekek átmentek a házuk melletti mezőgazdasági telephelyre és ott beleestek egy elkerítetlen tűzivíztározóba.
A házuk felgyújtása, majd felrobbantása után közös öngyilkossággal próbálkozott a magatehetetlen élettársát ápoló szentesi nő, de mindketten életben maradtak végül.
A 64 éves salgótarjáni férfi ellen emberölés miatt emeltek vádat.