Az MSZP szolidáris Schiffer Andrással
A szocialisták támogatják, hogy parlamenti vitanap foglalkozzon az ügynöküggyel, az MSZP-s képviselők ezért aláírják az erre vonatkozó LMP-s kezdeményezést - tudatta Mesterházy Attila hétfőn sajtótájékoztatón.
A szocialisták támogatják, hogy parlamenti vitanap foglalkozzon az ügynöküggyel, az MSZP-s képviselők ezért aláírják az erre vonatkozó LMP-s kezdeményezést - tudatta Mesterházy Attila hétfőn sajtótájékoztatón.
Az LMP véleménye szerint a Fidesz "azért váltott át a mocskolódásra az elmúlt hetekben az ügynöktörvény kapcsán", mert a szőnyeg alá söpri az állambiztonsági múlt kérdését és az aktanyilvánosság ügyét - mondta hétfőn a Parlamentben újságíróknak Schiffer András (LMP).
Értelmiségi belügynek nevezte az ügynöktörvény vitáját Kövér László házelnök a Duna Televízió Közbeszéd című műsorában péntek este. Azt mondta: nem hiszi, hogy van még olyan titok, amiről a fátyol eddig nem lebbent fel. "Én az egészet egy gumicsontnak, egy számomra, engem mérhetetlenül bosszantó álvitának, pótcselekvésnek tartom" - fogalmazott a házelnök.
A rendszerváltás után továbbszolgáló titkosszolgák védelmében utasította el hat évvel ezelőtt a Fidesz azt a törvényjavaslatot, amely az ügynökakták nyilvánosságra hozatalát célozta. Míg 2005-ben a Fidesz szakpolitikusai hosszan vitatkoztak a parlamentben az MSZP benyújtotta tervezetről, három hete indoklás nélkül utasították el az LMP hasonló javaslatát. Információink szerint most kényelmetlennek tartották volna az egykori titkosszolgák szerepét is érintő vita lefolytatását.
A kijelölt napirendtől elrugaszkodva, a fideszes frakcióvezetőt bírálva vették elő a kormánypárti parlamenti képviselők a két héttel ezelőtt a Fidesz és a KDNP többsége által leszavazott ügynöktörvényt a hétfői frakcióülésükön. A tanácskozás végén parázs vita alakult ki, ahol több forrásunk szerint az egyik felszólaló azt mondta, a párt sem a saját, sem az egyház soraiban lévő egykori ügynököket vagy titkosszolgálati tartótiszteket nem védelmezheti, a Fidesznek mindenáron fel kell vállalnia a múlttal való szembenézést.
Orbán Viktor ma a parlamentben elismerte, hogy komoly vita zajlik a frakcióban az ügynöktörvényről.
Megtudtuk végre, hogy miért szavazta le két hete a Fidesz az LMP által benyújtott, az ügynökakták nyilvánosságra...
A rózsadombi paktumról, az igazságtételről és a büntetőjogi felelősségre vonásokról, na meg az ügynökökről és az ügynöktörvényekről vitatkoztak a rendszerváltó szuperelitpártok egykori frakcióvezetői: az SZDSZ-es Pető Iván és az MDF-es Kónya Imre azon a „veterántalálkozón” beszélgettek, ahol főleg a szabad demokraták egykori vezetői és szimpatizánsai tűntek fel a közönségben, és amely az 1991-es Kónya-Pető-tévévitát idézte fel.
Megszavazta csütörtökön a bolgár parlament azt a törvényt, amelynek értelmében nem lehet többé magas rangú diplomata az, aki egykor a kommunista titkosszolgálatokkal együttműködött.
Alighogy megjelent, már a rádiók legfrissebb híradásaiban is beszámoltak arról a listáról, amelyet a szegedkurir.hu regionális hírportál közölt április negyedikén. A Csongrád megyei ÁVH egykori dolgozóinak névsora csak első darabja annak a sorozatnak, amelynek közlésére Kunstár Csaba főszerkesztő szánta el magát. Az esetről Cseh Gergő Bendegúzt, a Történeti Levéltár munkatársát kérdeztük. Ha nem sérülnek indokolatlanul a személyiségi jogok, akkor minden nyilvánosság üdvözlendő – mondja a szakember.
Ismét kampánytémává emelheti az ügynökkérdést, hogy az egykori titkosszolgálati mágnesszalagok adatainak digitalizálása után új bizottság alakul az állambiztonsági iratok felülvizsgálatára.
Nemcsak itthon gerjeszt indulatokat az, hogy húsz évvel a rendszerváltás után még mindig számos ex-szocialista országban titkosak a volt besúgók és megfigyeltjeik aktái. Az AP összeállítása szerint Magyarországon és Romániában rejtegetik legjobban az ügynökök által vezetett dossziékat.
Az új, polgári kormány egyik legfontosabb dolga az lesz, hogy rendezze az egykori kommunista állambiztonsági rendszer működtetőinek ügyét - jelentette ki Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti képviselője a Magyar Nemzet című napilap hétfői számában megjelent interjújában.
A Fideszen belül egy kisebbségi és egy többségi álláspont alakult ki a készülő ügynöktörvénnyel kapcsolatban. Erről Pokorni Zoltán beszélt egy szerda reggeli televíziós műsorban.
Álszentnek nevezte Simicskó István, a Fidesz országgyűlési képviselője azt, amit a szocialisták az ügynöktörvénnyel csinálnak, s szerinte az MSZP-nek a gondot az okozza, hogy a rendszerváltás idején nem sikerült az állambiztonsági iratok teljes megsemmisítése.