Nyolcezer kiló emberi ürülék van a Mount Everesten
A Mount Everesten járó hegymászók még 8000 méteren is szemetet hagynak maguk után. Meg mást is.
A Mount Everesten járó hegymászók még 8000 méteren is szemetet hagynak maguk után. Meg mást is.
Élő és kihalt állatok úgynevezett koprolitjait mutatják majd be.
Mégsem úgy lehetett, hogy az antarktiszi fókák megették a pendrive-ot.
Megfejtették a vombatok kocka alakú ürülékének titkát: a rövid lábú, dundi erszényesek rugalmas és mozgékony bélfalai felelősek a különleges székletért – állapították meg amerikai kutatók.
A filantróp milliárdos félmillió ember életét is megmenti ezzel.
A városvezetés egy tisztító-járőrszolgálatot hoz létre, akik mindössze egy tisztítóautóval próbálnak majd szembeszállni a problémával.
A Délmagyarország úgy értesült, hogy egy Hódmezővásárhelyen dolgozó orvos 21 éves lánya az egyik gyanúsított a Szegeden megkínzott fiatalember ügyében. Egy első emeleti panellakásban hónapokon keresztül kínzott három fiatal egy huszonéves fiatalembert. Mindhárman előzetesben vannak már.
Tarnazsadányban a szülők egy része már azon volt, hogy nem is engedi iskolába a gyerekét.
A fejlődő országok problémáit is segíthet megoldani az a szennyvizet és ürüléket ivóvízzé alakító új szerkezet, amelynek kifejlesztése Bill Gates alapítványának támogatásával történt.
Kutya és „WC” felirat van azokon a sárga ajtókon, amelyeket a XII. kerület hat forgalmas csomópontján helyeznek ki – mindez része a kerületi önkormányzat kutyapiszok elleni kampányának. Akit zavar az utcákon hagyott ebürülék, beléphet az ajtókon, amelyekbe számlálót építettek be. Így állapítják majd meg, hányan csatlakoztak szimbolikusan a kezdeményezéshez.