Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Élő és kihalt állatok úgynevezett koprolitjait mutatják majd be.
Az állatvilág ürülékeit bemutató állandó kiállítást nyitott a Prágai Állatkert.
A tárlaton koprolitok, vagyis fosszilizálódott ürülékek és a már kihalt állatok széklete mellett a modern kori gorillák, oroszlánok, elefántok, lovak, teknősök, wombatok, tevék és más állatok végtermékét is bemutatják a legváltozatosabb méretben, formában, színben és textúrában.
Az állatkert igazgatója, Miroslav Bobek – akinek vezetékneve csehül kakit jelent – elmondta, a tárlatot az amerikai George Frandsen és az általa 2014-ben alapított, fosszilizálódótt exkrementumokkal foglalkozó Poozeum nevű online múzeum inspirálta.
Az állatkert egyébként évek óta árul is elefántürüléket kertészek számára trágyaként.
(Borítóképünkön a vombatok kocka alakú ürüléke)
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.