Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Osztrák kutatók vizsgálataik során mikroműanyag-részecskékre bukkantak emberi ürülékmintákban. A tesztalanyok mindegyike fogyasztott olyan ételt, amelynek műanyagcsomagolása volt, vagy ivott műanyagpalackból.
Először mutattak ki mikroműanyagokat – az 5 milliméteresnél kisebb műanyagrészecskéket nevezik így – emberi ürülékmintákban kutatók. A Bécsi Orvosi Egyetem (MedUni) és az osztrák Szövetségi Környezetügyi Hivatal kedden ismertetett próbatanulmánya nyolc 33 és 65 év közötti felnőtt – egy osztrák, egy brit, egy finn, egy olasz, egy holland, egy lengyel, egy orosz és egy japán – bevonásával készült, akiket arra kértek a kutatók, hogy egy héten át jegyezzék le, hogy mit esznek, és adjanak le székletmintát elemzésre.
A tesztalanyok mindegyike fogyasztott olyan ételt, amelynek műanyagcsomagolása volt, vagy ivott műanyagpalackból. A résztvevők egyike sem volt vegetáriánus. A kutatók mind a nyolc alany mintáiban kimutattak mikroműanyagokat. "A laboratóriumunkban kilenc különböző típusú, az 50-től az 500 mikrométeresig (a mikrométer a milliméter ezredrésze, tehát az 500 mikrométer=0,5 milliméter) terjedő műanyagokat mutattunk ki" - mondta Bettina Liebmann, a környezetügyi hivatal kutatója. Állatokon végzett korábbi vizsgálatok mikroműanyagokat mutattak ki az állatok emésztőrendszerében, valamint a vérében és a májában is.
A kutatók szerint noha vannak arra utaló jelek, hogy az emésztőszerveket károsíthatják a műanyagrészecskék vagy az általuk okozott gyulladás, további tanulmányokra lesz szükség az embereknél esetlegesen fennálló kockázatok kiértékeléséhez. A szakemberek továbbá nem tudták összefüggésbe hozni a kimutatott részecskéket az alanyok által elfogyasztott élelmiszerek típusával.
A mikroméretű műanyagszemcsék a hétköznapi tárgyak és ipari termékek kopásából, bomlásából származnak.
A németországi Szövetségi Kockázatelemző Intézet szerint a jelenlegi kutatások alapján a mikroműanyagok nem jelentenek egészségi kockázatot az emberre nézve. A szakértők továbbá arra figyelmeztetnek, hogy a mostani tanulmány túlságosan kis méretű és kezdetleges ahhoz, hogy egyértelmű következtetéseket lehessen levonni belőle.
Az 5 milliméternél kisebb műanyagdarabokból a tudósok becslése szerint egy szemétszállító teherautónyi kerül a világ óceánjaiba – percenként. Az emberiség lehetőségeiről és az élővilág túlélési esélyeiről itt olvashat.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, kövesse a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
Árvízvédelem, Budapest–Belgrád vasútvonal és kórházfejlesztés.