Lehullt a lepel: kiderült, ki a Hotel Central Bazilica tulajdonosa
Régóta sejteni lehetett, ki az, de bizonyíték csak most lett erre.
Régóta sejteni lehetett, ki az, de bizonyíték csak most lett erre.
A kisvasút végállomásánál kialakítandó létesítményt Mészáros Lőrincék cége építi.
A gyógyszerhez, terápiához hozzáférés alapjog, hasonlóan ahhoz, ahogy a Vöröskereszt munkáját sem kérdőjelezi meg senki a konfliktuszónákban, indokolja Orbán Gábor vezérigazgató, miért nem távozott eddig egyetlen gyógyszermulti sem Oroszországból. Interjú.
A Momentum volt elnökségi tagja, a YouTube-sztárrá avanzsált Pottyondy Edina a PETAverzum Kft. többségi tulajdonosa.
A költségvetés tervezetéből derül ki, hogy az állam átadja az ingatlant az MCC Alapítványnak, amely eddig már több százmilliárd forintnyi juttatást kapott.
Több dolog adhat okot az optimizmusra a Covid után újból erőre kapó hazai turizmusban, de olyan tényezőből is bőven akad, amelyik rontja az ágazat helyzetét a különadóktól az élelmiszerboltokba áramló SZÉP-kártyás bevételekig. Erről is beszélt a hvg.hu-nak Kovács Balázs, aki lassan harminc éve dolgozik az idén ötvenéves, 14 szállodából álló Danubius Hotelsnél, 2017 óta a cég vezérigazgatójaként. A szakemberrel beszélgettünk arról is, hogy drágának számít-e Magyarország és hogy miért nehéz a fővárosban hazai turistákkal pótolni az elmaradó külföldieket.
Lengyel Ernő önálló vállalkozást indított, amely a szállodai szolgáltatás mellett egy sor tevékenységbe belevág.
Mit tudhat egy bő fél éve alapított, használt kerékpárokat felújító műhely, hogy a világ legnagyobb kockázatitőke-befektetői 23 millió euróval (több mint kilencmilliárd forinttal) szálltak be a felfuttatásába?
Forintban számolva tízmilliárdokat költ éttermeire az az orosz oligarcha, aki beköltözött a kivonuló McDonald's helyére. Van miből. Alekszandr Govor bányászból lett igazi mágnás, aki az olaj- és ingatlanbizniszben vagy például az erdőgazdálkodásban is érdekelt.
A vállalkozás finanszírozása 3 milliárd forintos uniós támogatással is rosszul áll, mert egy év alatt kétszeresére drágult a beruházás.
A kivérzett földi kiszolgálócégeket ugráltatva szedné be a kormány a földbe állt légitársaságokra kirótt különadót, amelyet végül persze az utasok fizetnek meg. Az állam 30 milliárd forintért tartja a markát egy masszívan veszteséges ágazatnak.
A HVG információi szerint azért akadt el a beruházás, mert voltak olyan érdekkörök, amelyek ezt nem támogatták.
A Diófa Alapkezelőnek tavaly már csaknem 1,5 milliárd forint profitja volt.
A közös vállalkozás célja az is, hogy a klinikán dolgozó orvosok ne hagyják ott az egyetemet a felmondási tilalom lejárta után.
Nagyobb fenyegetés a kiberbűnözés a vállalatok számára, mint valaha. A bajt legtöbbször a gondatlanság okozza, és nagyon nehéz védekezni ellene.
Négy év múlva keményen megbüntethetik azokat az európai nagyvállalatokat, amelyek felső vezetésében nincs elég nő. A készülő jogszabály a férfiközpontúság kiegyensúlyozását célozza, de a gazdasági racionalitás is diktálja.
A Cuddlist munkatársai kizárólag öleléseket kínálnak, a találkozó teljes időtartama alatt mindkét fél teljesen fel van öltözve. Húsztól nyolcvanéves korig jelentkeznek hosszú összebújásokra a kliensek.