Nagyon megy a szekér az első e-bicikli-szerelő startupnak

Mit tudhat egy bő fél éve alapított, használt kerékpárokat felújító műhely, hogy a világ legnagyobb kockázatitőke-befektetői 23 millió euróval (több mint kilencmilliárd forinttal) szálltak be a felfuttatásába?

  • hvg360 hvg360
Nagyon megy a szekér az első e-bicikli-szerelő startupnak

Első látásra semmi különöset: a szerelők itt is gondosan ellenőrzik az átvett bicikliket, és kicserélik az elhasználódott alkatrészeket, mielőtt felteszik a kipofozott gépek fotóját a honlapra. A piacon működő kismillió hasonló vállalkozáshoz képest az a különbség, hogy ez a francia startup Európában az első, amelyik kizárólag használt elektromos kerékpárokra specializálódott. Persze mások is foglalkoznak már másodkézből való e-biciklikkel, ám ezek a cégek általában csak az akkumulátort cserélik ki (vagy újítják fel), mielőtt továbbadnának a kétkerekű járműveken.

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Nyolc nap leforgása alatt elajándékoztak, majd eladtak egy jelenleg 300-400 millió forintot érő telket Budapest XII. kerületében – mindezt úgy, hogy a tulajdonos erről semmit sem tudott. Azóta egy konténer is megjelent a területen, a csalás áldozata pedig nem tehetne semmit egy esetleges építkezés ellen sem, mert jogilag már nem az övé a telek. A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.