Elárulták a gázok, hol született a 300 millió kilométerre lévő Ryugu aszteroida
A kutatók nemesgázokat és nitrogént találtak a Ryugu aszteroidából származó mintában.
A kutatók nemesgázokat és nitrogént találtak a Ryugu aszteroidából származó mintában.
Nemrég töltötték fel a YouTube-ra azt az animációt, ami New York méretéhez viszonyítva mutatja meg, mekkora a Jupiter mind a 79 holdja.
A Föld-Hold távolság már évtizedek óta nő, és ez a jövőben sem lesz másképp.
A tervek szerint decemberben indulhat útnak az első olyan napelemfarm prototípusa, ami az űrben gyűjti össze a napenergiát, hogy aztán azt a Földön lehessen hasznosítani.
A NASA adatai is igazolják, hogy a Nap meglehetősen aktív volt az elmúlt napokban.
A Föld nem minden területe lakható, különösen ott, ahol rendkívül alacsony a hőmérséklet. Egy kutatócsoport szerint ez a helyzet sokat változhatna, de ahhoz egy másik planéta elmozdulására lenne szükség.
2001-ben Dennis Tito volt az első űrturista, aki járt a Nemzetközi Űrállomáson. Most a SpaceX-szel kötött szerződést, hogy vigye el őt a Holdig és vissza.
Idén júliusban egy nagyobb „kitüremkedés” jelent meg a Nap úgynevezett kromoszférájában. A tevékenység végeredményéről látványos timelapse videó készült.
Bár a közelgő űrmissziók többsége a Holdra vagy a Marsra fókuszál, a NASA más égitesteket is megnézne.
A NASA hivatalos közleményben erősítette meg, hogy sikerrel végződött a DART-misszió: szondájuk megváltoztatta a Dimorphos nevű égitest pályáját.
Az eszköz a levegőből fogja felfedezni a Titánt, de csak sokára: az érkezése 2034-ben várható.
Az ASO-S elsődleges feladata az lesz, hogy kiderítse: a Nap mágneses mezeje hogyan váltja ki az úgynevezett koronakidobódásokat (CME) és más kitöréseket.
Sok tudós vallja, hogy az embernek más bolygókon is meg kell vetnie a lábát, de együttlét nélkül erre aligha van esély. Márpedig ez az, amit egyáltalán nem ajánlanak az űrhajósoknak.
A Föld öreg szomszédja, a Hold több milliárd éves, de lehetséges, hogy a kialakulásával kapcsolatos eddigi elméletek hibásak.
Mindössze 352 kilométerre volt az Europa felszínétől a Juno űrszonda, amikor képeket készített a felszínéről.
A James Webb űrteleszkóp a Hubble korábbi adatain indult útnak a legújabb felvétel elkészítéséhez. Kiderült, ahol korábban egy galaxisról tudtunk, ott valójában három kering egymás körül.
A portugál Portói Egyetem kutatói báriumot fedeztek fel a WAS-76b és a WASP-121b atmoszférájában, pedig az elem elvileg nem kerülhetne ilyen magasra.
A robbanás, ami a BOAT nevet kapta, minden idők legerőteljesebb eseményének tűnik. Valószínűleg egy szupernóvához köthető.
A kutatók az AT2018hyz jelű fekete lyuk esetében azt tapasztalták, hogy az általa széttépett csillag anyaga nem a korongon izzott fel, hanem szétszóródott.
Az Io a vulkani aktivitást tekintve a legaktívabb égitest a Naprendszerben, a működésének megértéséhez pedig most egy újabb lépéssel kerültek közelebb a kutatók.