Itt követheti "élőben" a holdra szállást
Szombat este tíz után újraélheti az ötven évvel ezelőtti eseményeket.
Szombat este tíz után újraélheti az ötven évvel ezelőtti eseményeket.
Az amerikai elnök is gratulált a csapatnak.
Richard Branson nyáron szeretné követni a súlytalanságba űrturista vállalatának két pilótáját.
Újabb történelmi kilövésre készül az Elon Musk vezette SpaceX: néhány hónap múlva a NASA űrhajósaival együtt felküldik a cég Dragon űrhajóját.
Bár a biztonsági felülvizsgálat okát nem közölte a NASA, az intézkedésnek sajtóhírek szerint ahhoz van köze, hogy Elon Musk egy rádióműsorban betépett.
Üzemzavar lépett fel az ISS orosz Zvezda modulján a három számítógép egyikénél, de ez nem jelent veszélyt sem az állomás működésére, sem a személyzetének tevékenységére – közölte a Roszkoszmosz orosz állami űrvállalat.
Az első vizsgálatok szerint a hordozórakéta első fokozatának egyik eleme ütközött a második fokozattal. A baleset kihat a Nemzetközi Űrállomáson zajló munkára is.
Sőt, még egy tonna rakományt is hozott magával a SpaceX amerikai magánvállalat Dragon típusú teherszállító űrhajója a Nemzetközi Űrállomásról (ISS) - közölte pénteken az űrkutatási magánvállalat és a NASA.
Saját kamerát fejlesztett az amerikai űrügynökség, hogy slow-motion videóban is megmutathassa, mennyire látványos dolgok történnek egy űrhajón és környékén.
Mindenki lehet űrkutató, csak egy PC kell hozzá, és a Kerbal Space Program.
Titkos, kísérleti eszközöket szállító űrrepülőt állított Föld körüli pályára szerdán az amerikai légierő.
Kereskedelmi űrkikötő építését tervezi Nagy-Britannia. A világűrbe induló járatok "pályaudvarának" 2018-ra kellene elkészülnie, a nyolc lehetséges helyszín között hat skóciai, egy walesi és egy angliai is van – jelentette be Robert Goodwill brit légiközlekedési miniszter a Farnboroughban rendezett nemzetközi repülőgép-ipari szakvásáron.
Az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA emberi űrrepülési programja fenntarthatatlan és nem biztonságos, ezért annak a Mars helyett előbb inkább a Holdra kellene összpontosítania – állapította meg a The Washington Post című napilap csütörtöki számában ismertetett jelentésében az amerikai Nemzeti Kutatási Tanács (NRC).
Összekapcsolódott vasárnap a Nemzetközi Űrállomással (ISS) a Cygnus (Hattyú) amerikai teherszállító magánűrhajó, amely elhozta az űrhajósoknak szánt karácsonyi ajándékokat is.
Kolóniát hozna létre a Marson a SpaceX űrrepülési magáncég.
Csütörtök reggel kapcsolódott le a Dragon űrkapszula a Nemzetközi Űrállomásról, hogy megkezdje visszatérését a Földre. Az első magánűrhajó várhatóan a Csendes-óceánban fog landolni a késő délutáni órákban.
Richard Branson brit milliárdos felavatta a világ első, kereskedelmi célokra készült űrrepülőterének terminálját.
Az Atlantis űrrepülő július 21-i landolásával véget ért egy korszak az űrrepülés történelmében. Nagyítás-fotógalériánkban az elmúlt harminc évben szolgálatot teljesítő Columbia, Challenger, Discovery, Endeavour és az Atlantis űrsiklók küldetéseinek pillanatait mutatjuk be.
Elindították utolsó útjára az Atlantis amerikai űrrepülőgépet pénteken a floridai Cape Canaveral-i űrközpontból.
Nézze meg élőben az utolsó amerikai űrsiklórepülés indítását, persze csak akkor, ha ezt az időjárás - amely nem alakul túl kedvezően - megengedi. Pénteken - magyar idő szerint - délután fél hat előtt pár perccel indulhat utolsó útjára az Atlantis űrrepülőgép.