Visszaélések miatt több országtól is elvették a Pegasust
Több ország esetében is ideiglenesen leállította a Pegasus kémprogram használatát a programot forgalmazó izraeli cég, az NSO. Közben már az izraeli hatóságok is vizsgálódnak a cégnél.
Több ország esetében is ideiglenesen leállította a Pegasus kémprogram használatát a programot forgalmazó izraeli cég, az NSO. Közben már az izraeli hatóságok is vizsgálódnak a cégnél.
A DK politikusa azután döntött így, hogy egy újabb újságíróról derült ki, megfigyelhették az izraeli kémszoftverrel.
Bárándy Péter szerint ha egy újságíró tesz olyat, ami nemzetbiztonsági sérelemmel jár, akkor szóba jöhet a megfigyelése.
Ha egy újságíró olyat tesz, ami nemzetbiztonsági sérelemmel jár, szóba jöhet a megfigyelése, hiszen nincsenek ilyen szempontból védett szakmák – véli Bárándy Péter ügyvéd, korábbi igazságügyi miniszter a lehallgatási botrányról. Arról nem tud, hogy valakit bírói vagy miniszteri engedély nélkül hallgattak volna le, arról viszont igen, hogy az engedélytől egy picit elrugaszkodott a titkosszolgálat, ami szintén jogsértő. Interjú.
Szigorúbb szabályokat szeretnének a titkos megfigyelésekre.
Már nincsen szabadságon Péterfalvi Attila.
Ha el is mennének a kormánypárti képviselők a nemzetbiztonsági bizottság zárt ülésére, nem lenne sokkal beljebb az ellenzék a Pegasus-botrányban felmerült kérdések megválaszolásában, a titkosszolgálatok vezetői könnyen leszerelnék őket, akárcsak a belügyminiszter – ismerve a zárt ülésen tapasztalható „varázslást és hókuszpókuszt”. Mások mellett jelenlegi és egykori bizottsági tagokat kérdeztünk arról, lehet-e feloldása az ügynek. A titkosszolgálatok és a politika bizarr kapcsolatát mi sem érzékelteti jobban, mint az, hogy van olyan ellenzéki politikus, aki a háttérben elárulta: szerinte akkor lettek volna nehezebb helyzetben, ha a kormánypárti képviselők megjelentek volna a Pegasus-ügyben tartott rendkívüli bizottsági ülésen.
Exkluzív felvételeket csípett el a Duma Aktuál, amelyeket az izraeli kémszoftverrel rögzíthettek. Áder János pizzát rendel, Orbán Viktor telefonbetyárkodik, Gyurcsány Ferenc pedig bort vásárolna. Duma Aktuál, ezúttal Balatonfüredről.
Idén, a Pegasus-botrány kirobbanásáig 928 nemzetbiztonsági célú titkos információgyűjtést hagyott jóvá az igazságügyi miniszter, majdnem annyit, mint 2015-ben egész évben. Idén naponta csaknem 5 engedélyre került pecsét, ami több, mint 2014 óta bármikor.
A jólétért az emberek képesek szemet hunyni a morálisan védhetetlen dolgok felett – állítja a kanadai Catherine Walsh, a politikai kommunikáció kutatója. A hvg360-nak nyilatkozó szakember szerint Orbán Viktor egy furcsa, de jól működő kettősséget alakított ki, otthon erőt fitogtat, Brüsszelben meg áldozati szerepet játszik, mindezzel összekovácsolja a szavazótáborát, ám lehetőségei végesek. Walsh a kétfejű sárkány stratégiát ajánlja a magyar ellenzék figyelmébe.
A lakosság több mint fele gondolja azt, hogy az újságírók és politikusok megfigyeléseit a kormány kezdeményezte.
Az ENSZ szakértői szerint a Pegasushoz hasonló programok sérti a szólásszabadságot, a sajtószabadságot és a magánélethez való jogot.
Páva napjainkban az ellenzéki Ezalenyeg.hu nevű híroldalt üzemelteti.
A főpolgármester a Pegasus-ügy újabb epizódjára reagált szerda reggeli videójában.
Állítólag lebutított verziót.