2018 óta oroszbarát a nyolcadikosok szürreális földrajzkönyve
A korábbi kiadásokban még nem belviszályként írta le a Krím Oroszország általi bekebelezését, és külön kitért a két szakadár régióra is.
A korábbi kiadásokban még nem belviszályként írta le a Krím Oroszország általi bekebelezését, és külön kitért a két szakadár régióra is.
Ársapka, vörös és zöld zóna – ötletel az Európai Bizottság, hogy mit lehetne kezdeni az orosz gázfüggőséggel.
A magyar kapus nagyon csúnyán eladta a labdát.
Oroszország a tengeri blokádot augusztus elején oldott fel, azonban most újra azzal fenyegetnek.
196. napjába lépett Oroszország Ukrajna ellen indított háborúja. Kövesse a legfontosabb híreit itt!
Az ellenzéki táborban ez az arány 88 százalékos, derül ki a Publicus Intézet friss felméréséből.
Ukrajna lerohanása csak még sürgetőbbé tette az Egyesült Államok számára, hogy odahaza és világszerte is megtámogassa a demokratikus normákat. Lapszemle.
Az amerikai hírszerzés úgy tudja, kifejezetten Moszkva kereste meg Phenjant a vételi szándékkal, azt viszont nem tudják, hogy létrejött-e már az üzlet.
A szervezet jelentése megállapítja, hogy az orosz megszállás alatt lévő atomerőművet működtető ukrán személyzet folyamatosan nagy stressz alatt dolgozik, ez pedig az atombiztonsággal kapcsolatos súlyos emberi hibákhoz vezethet.
Mindkét színész élesen bírálta az orosz agressziót, és kiállt Ukrajna mellett.
A határrendészek azonnal elkezdték újraéleszteni, ezzel megmentették az életét.
Az orosz lapok arról cikkeznek, hogy az atomerőmű területén sérült meg egy elektromos vezeték.
Az Európai Bizottság javaslatot tett arra is, hogy ne ismerjék el se a zaporizzsjai, se a herszoni régióban kiállított orosz útleveleket.
A Szabad Európa cikke szerint az sem kizárt, hogy a magyar kormány a szankciók elfogadásával zsarolná az Európai Uniót a jogállamisági eljárással és a helyreállítási alappal kapcsolatban.
Ezt hangsúlyozta Annalena Baerbock arra utalva, hogy a tagállamok érdekei ugyancsak eltérnek egymástól ebben a fontos kérdésben.
Vlagyimir Szolovjov elmondta, hogy azért fognak nyerni, mert ők az emberek lelkéért harcolnak.
A legnagyobb orosz fosszilis tüzelőanyag-importőr 85 milliárd euróval az EU volt.
A tananyag fejlesztői úgy tesznek, mintha belháború zajlana az országban.
Az igényeiket tartalmazó lista három fontossági kategóriába rendezi a beszerzendő kütyüket.
Minden forgatókönyv szerint nő a szankciók nyomása, és bővül az ahhoz csatlakozók száma. A kormányjelentés szerint Európa hirtelen elfordulása az orosz olajtól és gáztól érintheti Oroszország saját piacának ellátási képességét is.