Az amerikai alelnök Lengyelországba megy megtárgyalni a vadászgépek ügyét
Kamala Harris a lengyel elnökkel és a miniszterelnökkel is találkozik, ahol téma lesz az Ukrajnának szánt MiG-29-esek ügye. Az alelnök szerint sok ötlet van az asztalon.
Kamala Harris a lengyel elnökkel és a miniszterelnökkel is találkozik, ahol téma lesz az Ukrajnának szánt MiG-29-esek ügye. Az alelnök szerint sok ötlet van az asztalon.
A tiltás év végéig érvényes.
Nadja Tolokonnyikova a Guardiannek adott interjúban azt mondta, az emberek alábecsülik, mennyire veszélyesek a diktátorok. Beszélt arról is, hogy szerinte Vlagyimir Putyin most a saját sírját ássa.
Nagy-Britannia már korábban kitiltotta az orosz gépeket légteréből, mostantól a berepülés is bűncselekménynek számít.
A Lumen úgy döntött, más amerikai cégekhez hasonlóan felfüggeszti oroszországi tevékenységét. Ezzel viszont az orosz felhasználóknak is nehezebb lesz hiteles információhoz jutniuk.
A hvg.hu stábja két településen járt Ukrajna és Románia határán, Halmiban és Máramarosszigeten a menekülteknek segítő helyi vezetőkkel, politikusokkal, illetve Ukrajnából menekülő civilekkel beszélgettünk.
Távolabb került a forint a 400-as szinttől, de még így is sokkal gyengébb, mint két hete volt.
Az ukrajnai helyzet miatt az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet (CERN) tanácsa úgy döntött, új projektekbe egyelőre nem veszik be az orosz tudósokat. Utóbbiak nyílt levélben ítélték el az orosz agressziót.
A civilek így humanitárius folyosókon keresztül menekülhetnek a front közeléből.
Az éneke bejárta az internetet, és most már azt is lehet tudni, hogy biztonságban eljutott Lengyelországba.
Ugyanúgy, ahogy akkor, amikor 1990-ben az első gyorséttermét nyitotta a brand Oroszországban.
Áprilisra félmillió hordóval csökkenhet az amerikai energiaügyi hivatal szerint az orosz olajtermelés.
Több mint 700 tartalomkészítő ajánlotta fel az általa megalkotott játékot, könyvet vagy épp zenét, hogy ezzel segítsen Ukrajnának.
Akár már szerdán dönthet az IMF az Ukrajnának szánt támogatásról.
A történész szerint Ukrajna minden belpolitikai problémája mellett soha nem volt fasiszta állam.
Aszódi Attila nukleáris szakértő végigvette, mennyire van szükség a jódtablettára vagy épp egy sugárzásmérő eszközre.
Zelenszkij tárgyalna, de nemet mond a fegyverletételre, a britek a V4-ekkel egyeztettek és korlátozzák az orosz olajimportot. Ez a Radar, a hvg360 reggeli hírösszefoglalója.
Egyedül dollárhoz lehet hozzájutni, de annak is korlátozták az összegét.
Az orosz elnök csak az erőből ért és már előre beárazta a nyugati szankciókat – mondta Trump volt nemzetbiztonsági tanácsadója a konzervatív Die Weltnek.
Nem támadó hadműveletről van szó, meg kell erősíteni a lengyel légvédelmet – ezzel indokolta az amerikai hadsereg szóvivője a Patriot rakéták Lengyelországba küldését.