Daniel Kripke, a San Diegó-i egyetem kutatója szerint az altatóknak, bár az alvást elősegítik, vannak káros hatásaik. Aki altatót szed, jobban ki van téve a közlekedési baleseteknek, mert ezek a gyógyszerek nyomot hagynak az idegrendszeren. Egyes esetekben amnéziát, alvajárást is okozhatnak. Aki altatóval mérgezi magát minden este, úgy rombolja a szervezetét, mintha egy csomag cigarettát szívna el. Az altatók használatára sokszor a gyógyszeripar, vagy azok a klinikák ösztönöznek, amelyek az alvászavarok kutatásával foglalkoznak. A 20-44 év közöttiek altató-használata az utóbbi négy év alatt megduplázódott és a fiatalabb korosztály is emelkedő értékben folyamodik hozzá - írta a La Repubblica című olasz napilap.
Az altatókat lehetőség szerint tehát kerülni kell. Kripke szerint először azt a mítoszt kell lerombolni, hogy 8 óra alvásra van szükségünk. Hat évi kutatása azt mutatja, hogy aki 6 órát alszik, az nagyobb eséllyel él tovább, mint aki nyolcat, de altatóval. Azt is tisztázni kell, mit értünk azalatt, hogy keveset alszunk. Néha a szervezet maga igényel kevesebb pihenést. Ilyenkor rosszabb következményekkel jár a mindenáron aludni akarás, mint a felkelés.
Altató trükkök
Gyógyszerszedés előtt mindenképpen meg kell próbálni a következő trükköket:
1. Ne feküdjünk le, amíg nem vagyunk álmosak, és ha felébredünk, jobb felkelni.
2. Keljünk fel mindig ugyanabban az időben, akkor is, ha rossz éjszakánk volt, a következő éjjel könnyebben elalszunk.
3. Ha fel kell kelnünk éjszaka és úgy tűnik, kiment az álom a szemünkből, csak akkor feküdjünk le újra, ha elálmosodunk.
4. Ágyban ne nézzünk horrorfilmet, és ne olvassunk idegborzoló könyvet. Ha ezt akarjuk tenni, inkább üljünk karosszékben.
5. Ne igyunk koffein-tartalmú italt alvás előtt hat órával.
6. Legyünk néhány órát szabad levegőn. A napsugarak segítenek az álmatlanság ellen.
7. Kerüljük a szeszes italokat. Az alkohol először relaxál, de aztán álmatlanságot okoz.