Az igazgatónő nem akarta megfosztani a gyerekeket az olvasmányélménytől, csupán a búcsú - több pedagógustól és persze végzős diáktól - mélyebb átélése végett választotta ki a könyvből a részletet. "Az iskola úgy véli, hogy ez a néhány sor nem ront a könyv élvezetén" - mondta a The Sun című brit lapnak a tanintézet szóvivője. Az évzárón mintegy 400 gyerek volt jelen, akadt köztük olyan, aki inkább befogta a fülét és még a szemét is behunyta, hogy ne idő előtt táruljon fel számára Potter vége.
Egy iskolaigazgató a Harry Potter végének felolvasával búcsúzott
Egy általános iskola igazgatónője Nagy-Britanniában felolvasta diákjainak a varázslóinas utolsó könyvének utolsó oldalát az évzárón.
Több ezer éves kártyát játszik ki az iráni rezsim
A perzsa történelmi örökséget korábban elutasító iráni iszlamista rezsim felfedezte a dicsőséges múltat.
Európa bűnhődhet Trump és Putyin bűneiért
Toroczkai László: A Mi Hazánk menő és trendi a legfiatalabb magyarok között
Az Európai Unió uszítja Zelenszkij rezsimjét, a robotok pedig azért lesznek jók, mert kiválthatják a bevándorlókat, ugyanakkor Toroczkai nyitna a „nem száz százalékban magyar származásúak” felé is.