A két hím kölyök kilencven nap vemhesség után jött világra. Nem sokkal születésük után már tudtak mászni, szemük azonban csak tíz nap múlva nyílt ki - közölte Révészné Petró Zsuzsa állatparki szóvivő az MTI-vel.Az első orvosi vizsgálat alkalmával megmérték súlyukat és felmérték általános állapotukat. A két hathetes utód 1,5 és 1,8 kilogramm, a kifejlett példányok azonban a 15 kilogrammot is elérhetik - ismertette a szóvivő.A korábban a párizsi állatkertben lakó binturong vemhesen érkezett tavaly decemberben a sóstógyógyfürdői állatparkba. A binturong egyébként egyike annak a mintegy száz emlősfajnak, amelyre az embrionális diapauza jellemző (az embrió fejlődése egy időre megáll az anyaméhben). A nyíregyházi szakemberek mellett a párizsi gondozók is meglepődtek a váratlan szaporulaton, de büszkén elvállalták a keresztszülőséget - tette hozzá a szóvivő.A binturong Délkelet-Ázsia és a hozzá tartozó szigetek egy részének sűrű trópusi és szubtrópusi erdeiben honos éjszakai életmódú cibetmacskaféle. Külleme és teli talpas mackós járása miatt régebben nyestmedvének, medvenyestnek és medvemacskának is hívták.Az egyetlen olyan óvilági emlős, amelynek teljesen fejlett fogó farka van, ezt a testrészét a kitűnő mászó tudománnyal rendelkező állat ötödik "kézként" használja. Bár a ragadozók rendjébe tartozik, étrendje elsősorban levelekből, hajtásokból, gyümölcsökből és bogyókból áll, de kisebb madarakat, emlősöket egyaránt zsákmányol.Az egymás közötti kommunikációban nagyon fontos szerepe van az illatanyagoknak: mirigyváladékával és vizeletével jelzéseket nagy, de óriási hangrepertoárja is, sziszeg, morog és röffent.A binturongnak természetes ellensége jóformán nincs. Élőhelyeinek egy részén csak életterének beszűkülése fenyegeti, máshol viszont ínyencfalatnak számít, és a népi gyógyászat is igényt tart egyes részeire. A faj rendkívül fontos ökológiai szempontból, hiszen ürüléke - melyben az elfogyasztott gyümölcsök magvai találhatóak - segít újraültetni az esőerdőket.
Két nyestmedvekölyök született Nyíregyházán
Két kölyköt hozott világra a Nyíregyházi Állatpark binturong (Arctictis binturong), vagy más néven nyestmedve nősténye, a cibetmacskafélék családjába tartozó ragadozók pénteken estek át életük első orvosi vizsgálatán.
Bejelentette Magyar Péter, hol lesz az október 23-i központi ünnepség
Molnár Áron: Bayer Zsolt nem tudott elszámolni az NKA-támogatással, végül visszafizette, de újra pályázott és újra nyert
Bayer Zsolt válaszolt Molnár Áronnak: Kívánom, hogy mindenki pont annyi „kárt” okozzon a magyar államnak, mint én
Exit Poll: Putyin pártja vezet az orosz parlamenti választásokon
Exit Poll: Az AfD nyert Mecklenburg-Elő-Pomeránia tartományban
Átalakulnak az okostelefonok: a 4:3 a jó hír, a 900 ezer a rossz
Kármán András: Orbán Viktor nem ért a gazdaságpolitikához
Trump közölte, hogy a washingtoni diadalív katonai komplexum is lesz, lőszerraktárral, drónokkal és mesterlövészekkel
Vitézy Dávid szerint legalább ötezer milliárd forintos többletterhet vállalt az állam az MKIF-szerződés 2023-as módosításával
A vásárban Putyin-pólót áruló mi hazánkos politikus zokon vette, hogy nem mindenkinek tetszenek a portékái
Az eddigi legnagyobb ukrán dróntámadásról számolt be Moszkva polgármestere
Az orosz támadások miatt Magyarországon fog kőolajtermékeket tárolni az ukrán Naftohaz
Az ukrán állami vállalat erről a Mol-lal írt alá megállapodást.