Akár akarjuk, akár nem, a testünk életünk végéig velünk van, és folyamatosan feladatot, gondolkodni valót ad. Nagy eséllyel meghatározza azt is, amilyennek látjuk, akinek hisszük magunkat. És ezt a képet nagyban befolyásolják a külső üzenetek is: ha a külsőről van szó, nehéz megúszni az összehasonlítást.

A photoshopterror világában nyilván van értelme kísérletet tenni arra, hogy az irreális ideált közelítsük a valóság felé, ez a törekvés hívta létre egy-két évtizede a ma is töretlen népszerűségnek örvendő testpozitív mozgalmat, amely a túlretusált címlapok tengerében nagyon sok nőnek segített abban, hogy ne utálja saját magát azért, ahogy kinéz. Pontosabban azért, mert nem úgy néz ki, mint a címlaplányok. Önmagunk elfogadása természetesen fontos pillére a mentális egészségnek és jólétnek. De hol van az a pont, amikor már árt a fizikai egészségünknek és jólétünknek?

AFP / Phanie

Itt most gyorsan beidéznénk egy napokban megjelent felmérést, amelyből kiderül, hogy az elhízás népegészségügyi jelentősége és társadalmi terhei ma már a dohányzáséval vetekszenek.

Az OECD tagországaiban minden második felnőtt és minden hatodik gyerek tekinthető túlsúlyosnak. Magyarországon a világátlaghoz képest magasabb a túlsúlyosak aránya: a felnőttek kétharmada érintett, és a legfrissebb hazai felmérés alapján minden ötödik 2 év alatti gyerek potenciálisan túlsúlyos vagy elhízott. Ennél is riasztóbb adat, hogy féléves korára minden tizedik csecsemő súlytöbblettel rendelkezik.

A súlyos adatok értelmezésénél és az okok és okozatok felgöngyölítésénél joggal vetődik fel a kérdés, hogy a testpozitív mozgalom talán túllőtt a célon – vagy legalábbis nem bontotta ki a valóság minden szeletét, és ezzel akaratlanul is hozzájárult a passzivitás, az elhízás, a mozgásszegény, viszont kalóriadús életmód normalizálásához.

A testpozitív üzenetek mozgósító ereje nem elhanyagolható. Vegyük például a mozgalom egyik legnépszerűbb nagykövetét, a plus size modellként komoly karriert befutó Tess Hollidayt, akinek 1,4 millió követője van az Instagramon. Tess Holliday 31 éves, 165 cm magas és 127 kg, és szinte evangéliumi lendülettel hirdeti, hogy senkinek semmi köze a kinézetéhez, a kilóihoz, és határozottan visszautasít minden olyan megjegyzést, amely a súlya és az egészsége közötti összefüggéseket firtatja. Ő jól érzi magát, és ennyi legyen elég. Végül is pont a külsejéből él meg. A túlsúlya kockázatairól és mellékhatásairól a közösségi oldalakon sem értekezik, ami egyrészt egyoldalú bemutatkozás, másrészt veszélyes és felelőtlen, különösen, ha azt vesszük, hogy a követői között sok a tinédzser. Az összefüggésekkel, okokkal és következményekkel ugyanis fontos lenne tisztában lenni.

Can we talk about the new pieces that dropped in my #mblmxtess collection? ������This cropped top & matching skirt are available now at @Penningtons ������������������������#effyourbeautystandards #mblmxtessholliday

A post shared by Plus Model • Mom • Feminist������������ (@tessholliday) on May 1, 2017 at 11:20am PDT

És itt érdemes kitérni arra a tudományos és hétköznapi vitára, amely azt a kérdést próbálja eldönteni, hogy létezik-e fitt kövérség vagy kövér fittség, azaz lehet-e valaki túlsúlyos és egészséges egyszerre.

Legutóbb egy portugál szakértői csoport szólt hozzá érdemben a vitához. Ők 3,5 millió ember egészségi adatait vizsgálták meg, és azt vették észre, hogy azok a túlsúlyos emberek, akiknél nem mutatkoztak még a szív- és cukorbetegség vagy a magas koleszterinszint jelei, életük későbbi szakaszában már védtelenek voltak ezek ellen a betegségek ellen. Mindez ellentmond a „kövér, de fit” elméletnek, amely abból indul ki, hogy ha az elhízott emberek egészségi mutatói (a vérnyomásuk, a vércukorszintjük például) az ajánlott értékeken belül marad, akkor a plusz súly nem tekinthető ártalmasnak. A portugál kutatók viszont arra jutottak, hogy a túlsúlyos és kövér embereknél akkor is nagyobb a szívbetegség előfordulásának a veszélye, ha egyébként minden más szempontból egészségesek. Vagyis a túlsúly már önmagában megnöveli a szívroham és a stroke kockázatát.

AFP / Phanie

A szakemberek – túl azon, hogy továbbra is a kiegyensúlyozott étrendet, a rendszeres mozgást, az alkohol és a dohányzás mellőzését tekintik az egészségmegőrzés legjobb módszerének – arra próbálják felhívni a figyelmet, hogy a túlsúlyos emberek esetében valóban fontos szempont a fogyás függetlenül attól, hogy épp aktuálisan rendben van-e az egészségük, vagy sem.

Vannak ugyanakkor olyan kutatások is, amelyek azt sugallják, hogy a megfelelő génekkel még túlsúlyosan sem lehetetlen fitnek maradni. Egy 2012-ben megjelent tanulmány szerint például a kövérség és az egészség nem zárja ki egymást, ha közben nem mutatható ki semmilyen anyagcsere-betegség a túlsúlyos embereknél. Más tanulmányok arra térnek ki, hogy sokszor nem a  felhalmozódott zsír mennyisége számít az egészség szempontjából, hanem az, hogy a test melyik részén koncentrálódik. Ha például a legtöbb zsír a test középső részén, hasi tájékon található, az sokkal károsabb, mint ha ugyanaz a zsírmennyiség egyenlően oszlana el az egész testben.

A kövérség természtesen nem jelenti automatikusan azt, hogy valaki nem fitt. Sok elhízott ember van, aki naponta fut, és sok sovány, aki egy kilométert is képtelen lenne lefutni. Ráadásul, ha egy igazán izmos ember rááll a mérlegre, nagy valószínűséggel sok kilót fog leolvasni róla, mert az izom nehezebb, mint a zsír.

Az elhízott és fitt ember azonban inkább a kivétel, amely a szabályt erősíti. A fogyás számukra azért is elsődleges szempont, mert a súlyuk miatt a mozgás is nehezebb számukra – és egyszerűen nehéz jó formában lenni, ha valakinek nehezére esik a mozgás.

Az örök kérdésre tehát, hogy mi a fontosabb, mozogni vagy lefogyni, most egyelőre – ha biztosra akarunk menni – az a válasz, hogy az utóbbi, bár az igazán lelkiismeretes szakemberek azt fogják mondani, hogy mindkettő. A túlsúlyos embereknek figyelembe kell venniük azt is, hogy a mozgás önmagában nem elég hatásos a fogyáshoz, ez ugyanis mindenekelőtt arról szól, hogy mit és mennyit esznek.

A túlretusált címlapok és körültekintően beállított Instagram-posztok nyilván nem segítik sem az elfogadást, sem a fogyást, sem az egészséges életmód népszerűsítését, mint ahogy a testszégyenítés is leginkább csak kárt okoz – egyszerűen azért, mert nem adnak valós képet vagy hiteles információt. Szégyentől és megalázástól hajtva nehéz fogyni, még akkor is, ha vannak, akiket ez motivál – mert nagy eséllyel menet közben a kilóikkal együtt valahol az önbecslésüket és önmagukat is elveszítik. Egy amerikai tanulmány egyenesen azt állítja, hogy az elhízottak diszkriminációja és megvetése cseppet sem segít abban, hogy ezek az emberek lefogyjanak.

AFP / DPA / Markus Scholz

A stigmatizálás olyan pszichológiai erőket mozgósít, mint a depresszió vagy a rohamevés, amelyek nagy eséllyel további plusz kilók felszedéséhez vezetnek. Vagyis a testszégyenítéssel aligha lehet lefogyasztani az embereket, a stigma és a diszkrimináció ugyanis stresszorként, azaz élettani vagy érzelmi stresszt kiváltó faktorként működik, és tudjuk nagyon jól, hogy az evés egy megszokott válaszreakció a stresszre.

A testsúlyról kialakult elképzeléseink nagy eséllyel ott csúsztak félre, hogy a testképről zajló párbeszédet összemostuk a szépségről zajló párbeszéddel, és ezért mindenkit megpróbáltunk beszuszakolni ugyanabba a szűk skatulyába, miközben sokfélék vagyunk, és ezért a sokféleségért elvben senkit sem lenne szabad megszégyeníteni.

Az elhízottság komplex állapot és komplex probléma, amelyben az egyes döntésekkel keveredik a genetika, az ülő életmód, valamint a cukros, zsíros gyorsételek és üres kalóriák megnyugtató közelsége. A szégyen és a bűntudat távolról sem olyan csodaszer, amely erre a komplex problémára megoldást adhatna. Mint ahogyan egy hashtag nem elég sem az önelfogadáshoz, sem az egészséghez.