Ötvenfős családjából egyedül ő tért vissza Auschwitzból, húszévesen. Második születésnapjának azonban nem azt a pillanatot tartja, amikor kiszabadult, hanem 1944. augusztus 13-át, amikor Auschwitzból átkerült az allendorfi lágerbe, ahol egy hadiüzemben dolgoztatták.

Enélkül esélyem sem lett volna a túlélésre

– mondta Fahidi Éva holokauszttúlélő, aktivista a HVG hetilapnak adott interjújában.

A szerelem alanya és tárgya című második könyvében a szerelmein keresztül mutatta be együttélését a szocializmussal – kiábrándultan, életcélt vesztve, de mégis szeretett dolgozni, ha izgalmas és hasznos munkája volt. „A Baranya megyei tanács kulturális osztályának munkatársaként például kultúrotthonokat alapítottunk a falvakban, filmeket vittük el az emberekhez, köztük azt, amelyik arról szólt, hogy a Harmadik Birodalomban hogyan kísérleteztek Zyklon-B-vel a libákon, azok hogyan kapkodtak levegő után, mielőtt megfulladtak. Akárcsak az én szeretteim.”

Fahidi Éva – ha már él – a világért sem akar boldogtalan lenni, és nem szeretné azt sem, hogy gyűlölet szennyezze be a lelkét, mert ha valaki, ő tudja, hogy az a legalantasabb indulat. Többek között ez segített neki abban, hogy elfogadja a múltat. Azon azonban soha nem lesz túl, hogy 11 éves húgát gázkamrába küldték. "Egyszer 16 ezer matyóhímzést exportáltunk Finnországba, mindegyikre ráírattam: Gilike. Hátha oda került, és meglátja a nevét. Még ma is azzal áltatom magam, hogy él valahol."

A teljes interjút elolvashatja a csütörtökön megjelenő HVG hetilapban!