szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Bíró Kriszta és Fullajtár Andrea színésznők kezdeményezték az akciót.

Koronavírus - a második hullám
Fél évvel a koronavírus-világjárvány tavaszi kitörése után megérkezett a pandémia második hulláma. A fertőzöttek számának radikális emelkedése egyre több országot kényszerít ismét korlátozások bevezetésére annak ellenére, hogy a világgazdaság még magához sem tért a tavaszi járványkitörés hatásaitól. A jelek szerint a második hullám Magyarországot is elérte. Kövesse híreinket!
Friss cikkek a témában

Fullajtár Andrea az Online otthonoktatás Facebook-csoportban írta meg, hogy Bíró Kriszta felvetése után a színészek kötelező olvasmányok felolvasásával segítenék a magyartanárokat és a diákokat.

A színésznő bejegyzése népszerű lett, egy óra alatt több ezer kedvelést kapott.

Az akcióban részt vevő művészek egy erra a célra létrejött Facebook-csoportban szerveződnek, a leírás szerint a tagok célja, hogy

"az otthonoktatást segíteni kívánó művészeket egy felületre gyűjtse, és így megkönnyítse a feléjük irányuló kommunikációt."

Elérhető már egy Google Dokumentum szintén Művészek az online otthonoktatásért címmel, amelyben az évfolyam és a diákok életkorának megadása után a tanárok kiválaszthatják, mely szerzőtől milyen művet és mikor olvassanak fel a színészek.

A csoportban több színész is jelezte, hogy segít, többek között Gryllus Dorka, Simon Kornél Trokán Anna és Trokán Nóra.

A József Attila Színház is csatlakozott a kezdeményezéshez.

Orbán Viktor miniszterelnök pénteken jelentette be, hogy hétfőtől bezárnak az iskolák és új, digitális oktatási rend lép életbe, a diákok nem mehetnek be az oktatási intézményekbe.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
hvg.hu Itthon

Orbán Viktor: Hétfőtől bezárnak az iskolák

Rendkívüli bejelentést tett a koronavírus elleni védekezésről a miniszterelnök: digitális oktatási rend lép életbe, a diákok nem mehetnek be az oktatási intézményekbe. Tíz akciócsoportot állítottak fel, valamint Izraelből is megtiltják a beutazást.

A vasárnap nagy részét elmossa az eső

A vasárnap nagy részét elmossa az eső

Cihanouszkaját és három külügyminisztert is karanténba küldött egy fertőzött szlovén politikus

Cihanouszkaját és három külügyminisztert is karanténba küldött egy fertőzött szlovén politikus

Visszautasítják a megfélemlítést és folytatják a sztrájkot az SZFE dolgozói

Visszautasítják a megfélemlítést és folytatják a sztrájkot az SZFE dolgozói