Trianon-balettet írt L. Simon László, a zenéjébe már bele is lehet hallgatni

A képviselő személyes sorsokon keresztül, jelenetekre bontott szüzsében mutatja be a trianoni béke következményeit.

  • hvg.hu hvg.hu
Trianon-balettet írt L. Simon László, a zenéjébe már bele is lehet hallgatni

Zajlik a "Trianon" balettünk zenei felvétele – írta L.Simon László fideszes parlamenti képviselő vasárnap a közösségi oldalán. A mellékelt videó aláírásából kiderül, a történet az övé.

Tőlem jött az ötlet, pontosabban onnan, hogy Egerházi Attila barátommal régóta terveztük, hogy csinálunk együtt valamit. Írtam egy történetet, pontosabban egy jelenetekre bontott szüzsét, s arra szerzett egyórás zenét Kocsák Tibor. A zeneszerzés során végig együtt dolgozott a koreográfussal. A táncpróbák szeptemberben kezdődnek

– nyilatkozta művéről L. Simon a 444.hu-nak. Azt is kifejtette, hogy a jelenetekre bontott szüzsé egy nagyváradi és egy fehérvári fiú sorsát követi, akik együtt tanulnak a kadétiskolában, majd egymás mellett harcolnak az I. világháborúban.

A zenét Kocsák Tibor írta, Egerházi Attila a koreográfus. A stúdiófelvételen az Óbudai Danubia Zenekar játszik, Kocsák Tibor vezényel. A bemutató december 1-én lesz, a Nemzeti Tánszínházban. Ezen a napon, december 1-én ünnepli egyébként Románia, hogy Erdéllyel egyesült.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.