Károly király elsőként a dél-afrikai elnököt fogadja hivatalos látogatáson

A találkozó a két ország közti kereskedelmi kapcsolatokat hivatott erősíteni.

  • hvg.hu hvg.hu
Károly király elsőként a dél-afrikai elnököt fogadja hivatalos látogatáson

Károly király és Kamilla királyné is vendégül látja majd Dél-afrikai Köztársaság elnökét, aki hivatalos látogatásra érkezik az Egyesült királyságba – írja a BBC. Cyril Ramaphosa a kétnapos úton, amely a koronavírus járvány miatt három év óta az első ilyen az országban, először a Walesi hercegi párral találkozik majd kedden reggel, ezt követően fogadja őt a király, akivel hintón a Buckingham-palotába hajtanak.

III. Károly egy privát ebédet követően megmutatja az elnöknek a Királyi Gyűjtemény Dél-Afrikához kötődő darabjait, este pedig egy bankettet is tart a dél-afrikai vezető tiszteletére. Másnap Károly öccsével, Eduárd herceggel megtekintik a Királyi Botanikus Kertet, ezt követően találkozik Ramaphosa elnök a brit miniszterelnökkel, Rishi Sunakkal.

A látogatás azért is bír kiemelt jelentőséggel, mert az Egyesült Királyság teljes afrikai kereskedelmének 30 százalékát a Dél-Afrikai Köztársasággal való üzlet teszi ki, amely évente mintegy 11 milliárd fontot jelent. Az elnök célja, hogy támogatást szerezzen a brit befektetéseknek az országában, amelyek nagyban hozzájárulnak a helyi gazdaság és ipar fejlődéséhez.

 

Még több Élet+Stílus a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.