A Samsung idei legnagyobb durranásai: új telefonok és órák is jöttek, figyelemreméltóan vékony lett a Fold7
Három új telefonnal és három új okosórával állt elő idén nyári Samsung Unpacked eseményén a legnagyobb androidos gyártó.
Az aktivisták a hamburgi és a düsseldorfi reptér kifutópályájának betonjához ragasztották magukat, így nem tud felszállni egy gép sem.
Reptéri kifutópályákhoz ragasztották magukat klímaaktivisták Hamburgban és Düsseldorfban csütörtökön – írja a Reuters.
A Letzte Generation nevű aktivistacsapat tagjainak akciója miatt több járat nem tudott felszállni.
Hamburgban csütörtök az iskolai szünidő első napja, így 50 ezer utasra és 330 felszálló járatra számítanak a reptéren, azonban reggel 6:10 óta egy gép sem tudott felszállni, és ez így is maradt négy órán keresztül – írja az Airlive. Több tucat járatot kellett törölni.
Mint írják, hajnalban kilenc személy hatolt át a reptéri kerítésen, közülük nyolcan az aszfalthoz ragasztották magukat. A düsseldorfi reptérre heten hatoltak be, közülük hármat sikerült könnyen eltávolítani, a másik négy ragasztást több időbe került feloldani.
Az esetről a csoport videót is készített:
✈️ Rollbahnen der Flughäfen Düsseldorf und Hamburg seit 6 Uhr blockiert!
— Letzte Generation (@AufstandLastGen) July 13, 2023
������⚖️ Wir protestieren gegen die Planlosigkeit und den Gesetzesbruch der Regierung in der Klimakrise. pic.twitter.com/9VUqyVitjI
Három új telefonnal és három új okosórával állt elő idén nyári Samsung Unpacked eseményén a legnagyobb androidos gyártó.
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.
Kvízjátékunk egyszerű: a négy megadott névből három a képzelet szüleménye, egy pedig valóban létezik. De vajon melyik?
Ez az első alkalom, hogy egy nemzetközi törvényszék kimondta, hogy Moszkva megsértette a nemzetközi jogszabályokat Ukrajnában.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.
Nemcsak kegyeleti célból, hanem a kíváncsiskodók miatti torlódások megelőzésére is.