50 éves A cápa, amivel Spielberg a frászt hozta a strandolókra és örökre megváltoztatta Hollywoodot – 50 fontos tény egy fontos filmről
Az emberevő óriáscápás film szupersztárrá tette a 28 éves rendezőt és a cápákat is.
A műsorvezető azt mondta, bár ő nagyon kedveli a focistát, Szoboszlai nem kedveli őt.
A Dominikot én nagyon kedvelem, ő nem kedvel engem
– mondta Sebestyén Balázs a Balázsék című reggeli rádióműsorban Szoboszlai Dominikról, a Liverpool focistájáról.
A focista neve azért került elő a műsorban, az idei farsangon több fiúgyerek is Szoboszlai Dominiknak öltözött. Sebestyén elmondta azt is, miért gondolja, hogy a futballista nem kedveli őt – szemlézte a 24.hu.
„A magyar futballról nem vagyok túl jó véleménnyel, és most ugye nagyon jó, de én 15 éve ekézem a magyar futballt, ami most végre esetleg jó lesz az EB-n. De nem volt azért mindig ilyen jó, már akkor ekéztem a futballt, amikor Dominik még nem a Liverpoolban játszott. De ez neki rosszul esett” – mondta. Sebestyén egy konkrét sztorit is felhozott:
Egyszer kértek tőle autogramot, egy ismerős elvitte, hogy írja már alá a Balázsnak ezt, merthogy a fia focirajongó, meg minden, és akkor mondta a Dominik, hogy nem. Rendesebben kellett volna beszélni. Nem írta alá, de én értem, hogy ez nekem szólt.
Sebestyén ugyanakkor azt is kijelentette, jó, hogy egy magyar futballista ismét ikonná tudott válni, és példaképként gondolnak rá a gyerekek.
Az emberevő óriáscápás film szupersztárrá tette a 28 éves rendezőt és a cápákat is.
A főpolgármester szerint a rendőrség egy nem létező gyűlésről hozott tiltó határozatot.
Múltkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
Közös főigazgatói kiállás nem lesz.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.
A szerelmes férfi egy Bécsben vett Sacher tortával repült Katarba kedveséhez.