hvg.hu: Ha egy szülő azt hallja, hogy „tudatos szülőség”, lehet, hogy felhúzza a szemöldökét, hiszen úgy véli, ő így is bizonyosan mindent, amit tud, megtesz a gyerekéért. Néha szétszakadva is igyekszik időt tölteni vele, szeretni, támogatni és segíteni őt. Indokolt a kérdés, hogyan kellene neki még ennél is tudatosabbnak lennie? Szóval, miről beszélünk, amikor a tudatos szülőségről van szó? 

Balogh Fruzsina: Nem szeretek tudatos és nem tudatos szülők között különbséget tenni. Szülőként nagyon szeretünk kategóriákban, meg egymásnak ellentmondó iskolákban gondolkodni, de ezt mindig igyekszem elkerülni a munkámban. Olyan értelemben minden egyes szülő tudatos, hogy mindannyian törekednek rá, hogy a tőlük telhető legtöbbet adják a gyerekeiknek. Tudatos szülőségnek tekinthető az is, ha belátjuk: az, hogy hogyan érzi magát a gyerekünk, mélyen és elválaszthatatlanul összekapcsolódik azzal, hogy mi hogyan érezzük magunkat – a testünkben, a lelkünkben. 

hvg.hu: Az önök által szervezett workshop viszont jelenlétet és figyelmet igényel. A legtöbb szülőnek a nap 24 órája sem elég. Próbálja egyben tartani a családot, a háztartást, a saját munkáját, kezelni a hülye főnökét, kimatekozni a hó végén, mi fér még bele a vásárlásba. Miért érheti meg mégis gondolkodni időnként a saját szülői szerepünkön? 

B. F.: Ez pontosan így van, ez a valóságunk. A hülye főnök, a határidők, a háztartás, a folyamatos idegeskedés, hogy mindennel készen legyünk. A társadalom, amiben élünk, semmilyen módon nem segíti azt, hogy a családi életünk virágozzon. Sem azt, hogy a gyerekeink a lehető legjobb énjüket tudják adni, sem azt, hogy mi szülőként a legjobb énünkkel tudjunk jelen lenni a családunkban. A nyugati civilizált társadalom a tempójával, a stresszhelyzeteivel ezt mintha igyekezne ellehetetleníteni.

Balogh Fruzsina

Hegedűs Márton

Minden egyes szülő, akivel találkozunk, válaszokat keres a családi élet nehéz kérdéseire. Meggyőzni senkit sem kell arról, hogy érdemes tudatos szülőnek lenni. Erről meggyőzi őket az élet. Azok a helyzetek, amikor nem akarnak kiabálni, nem akarnak büntetésekkel fenyegetőzni, de mégis azt látják, hogy a kétéves gyerekük torkaszakadtából üvölt, mert másik színű bögrében kapta a tejet, mint máskor. A szülők ilyen helyzetekkel érkeznek, szeretnének segítséget kérni ezekben a hétköznapi, de néha embert próbáló dolgokban. Gyakori az is, hogy nehezen megy a beszoktatás, vagy hogy a nagyobbik testvér püföli a kisebbet – akkor már nyilván elszakad a cérna. El szokott jönni az a pillanat, amikor szülőként eléggé motiváltak vagyunk arra, hogy segítséget kérjük.

hvg.hu: Melyik a legjellemzőbb ok, amivel a szülők jelentkeznek?

B. F.: A bűntudat. Hogy nem csinálják elég jól. Szülőként ki ne érezné ezt néha. Hogy 150 százalékot adunk magunkból, jó szülők akarunk lenni, minden fronton meg akarunk felelni, és folyamatosan zsonglőrködünk az időnkkel, a különböző szerepeikkel. És emellett a gyerekünk a földhöz veri magát, amikor reggel megkérjük, hogy vegye fel a cipőjét. Összeomlunk, mert úgy érezzük, hogy valamit biztosan nem csinálunk elég jól, ha egy ilyen apró dolgot sem tudunk levezényelni. Jellemző mondat az is, hogy

„nem akarok ennyit kiabálni”, vagy a „jobban akarjuk csinálni, mint a szüleink”. 

hvg.hu: Miben akarnak jobbak lenni a szüleiknél? 

B. F.: Van persze, amiben egyetértünk a 60-70 éves szüleink generációjával. De talán egyre kevésbé kell magyarázni azt is, hogy milyen káros következményei vannak a mentális egészségre nézve azoknak a poroszos mintáknak, amelyeket az előző generációk közvetítettek a gyereknevelésben. 

hvg.hu: Például? 

B. F.: A tekintélyelvűség. Egy generáció alatt változott meg az az elképzelés, hogy a gyereknek van-e bármiben szava a családon belül, hogy mennyire lehet partnerként tekinteni, hogy mennyire elfogadott vagy nem elfogadott fegyelmezési módszer akár a fizikai, akár a verbális abúzus. És itt ne is feltétlenül a szélsőségesen bántalmazó családokra gondoljunk, hanem azokra, amelyekben a hétköznapi élet része volt egy-egy „jól megérdemelt pofon”. Vagy a három napos csendbüntetés a rossz jegyek miatt. A mostani szülők a gyereknevelés során nehéz, érzelmileg felfokozott helyzetekkel szembesülnek, és elfogynak a mintáik, mert azt, amit ők kaptak, már nem akarják továbbadni. A szülőségről való gondolkodás, beszélgetés eszközöket ad a kezükbe ahhoz, hogy másképp csinálják.

hvg.hu: Gyakran felmerülő vád a mai szülőkkel szemben, hogy túl sokat engednek meg a gyerekeiknek, nehezen szabnak határokat nekik. Ez nyilván akkor a legnehezebb, ha annak idején az ő határaikon páros lábbal közlekedtek. 

B. F.: Azok a szülők, akik megaláztatást, verést szenvedtek el a saját szüleiktől, vagy elhanyagolták őket, küzdeni fognak a határszabással, és ez nem is csoda. Az egyik stratégia, amit választani fognak, hogy a lehető leginkább igyekeznek elkerülni a határok felállítását és kiszolgálni a gyerekek érzelmi igényeit. Ez a törekvés egyfelől szép, dicséretes, és teljesen érthető, másfelől megvannak a maga korlátai. Tudatos szülőség az, ha elkezdünk dolgozni rajta, hogy megtaláljuk az arany középutat. Tétovának lenni ezen a téren teljesen rendben van. De érdemes kitalálni, hogy tudunk-e felállítani korlátokat úgy, hogy közben szelídek és szeretetteljesek maradunk. Majdnem minden szülő tudja, hogy a határok az ő és a gyerek érdekeit is szolgálnák – csak nincs módszere arra, hogy felállítsa őket.

AFP

hvg.hu: És merre kell indulnia? 

B. F.: Szülői önismeret nélkül ezekből a körökből iszonyú nehéz kijönni. Ez pedig nem feltétlenül a gyereknevelési szakkönyvek olvasásával jön meg, hanem úgy, ha érzelmi támogatást kapunk, akár egy szakembertől, akár egy csoportban. A mi munkánk is arról szól, hogy ítéletmentes, elfogadó közeget teremtsünk a szülők köré, ahol őszintén lehet beszélni a saját hiányosságaikról. Mert ha azokkal tudnak szembesülni, akkor máris továbbléphetnek a megoldások keresése felé – de ehhez az kell, hogy ne kapjanak lesújtó tekinteteket és kéretlen jótanácsokat. Csak ezután kezdhetjük el felépíteni azt a családi életet, ahol nem a fegyelmezés-bármit lehet tengelyen mozgunk, hanem felismerjük, hogy ha a gyerekek érzelmi üzemanyagáról, a valódi figyelemről tudunk gondoskodni, akkor a határok megszabása egészen más műfajjá változik. Elkezdhetjük megérteni, hogy bár a második fagyira nemet kell mondanunk, az ezt követő kiborulásra, azaz a „nemet” követő sírásra mondhatunk igent, mert a gyerekeink érzelmeinek megtartása, meghallgatása a kulcs.

Szülőség, munka, életmód – mindegyik témáról szó esik a HVG Pszichológia rendezvényén, a PszichoFeszten. Az egész napos esemény a lelki egészség és jóllét szinte minden területére kitér, az önismerettől és a traumafeldolgozástól kezdve a családi viszonyokon és gyereknevelésen át egészen a karrierépítésig. A PszichoFeszt több mint 35 szakemberrel, két teremben párhuzamosan zajló izgalmas előadásokkal és beszélgetésekkel, a fejlődést segítő workshopokkal várja a látogatókat. További részletek itt.