Morbid humoráról is ismert az albán miniszterelnök, aki ebből az Európai Bizottság elnökének is adott ízelítőt – írja péntek reggeli hírlevelében a Politico.
Ursula von der Leyen a posztgraduális Európa-tanulmányok képzéseket nyújtó College of Europe tiranai campusának megnyitójára érkezett az albán fővárosba, ahol Edi Rama is beszédet mondott. Az albán kormányfő Von der Leyenről „Albánia kitartó, szerető és igaz barátjaként” beszélt, majd szigorú arccal hozzátette:
A barátainkért nem ismerünk lehetetlent. Még ölni is hajlandók vagyunk.
Arról, hogy az Európai Bizottság elnöke a meglepő kijelentést milyen arckifejezéssel fogadta, az uniós szervek mindennapjainak vicces pillanatait összegyűjtő DG MEME közösségi oldalon osztottak meg videót „Az albán vendégszeretet csúcsa” kommentárral:
Két évvel azt követően, hogy az EU megkezdte a csatlakozási tárgyalásokat Albániával, megtartották az első érdemi kormányközi konferenciát is, amelyen már tárgyalási fejezeteket is megnyitottak.
Hollywood új generációjának legnevesebb színészeivel készült, de csak csöppnyi porfelhőt kavart egy, az ötvenes évek Amerikájában játszódó romantikus film, a Vágtázó lovakról. Pedig ha nem is leszünk tőle vidámabbak, érdemes tenni vele egy próbát. Kritika.